A 2011-es nyári átigazolási szezon hírei
Segítsd Te is a munkánkat!
Ha tudsz egy olyan máshol megjelent átigazolási hírről, amit nálunk még nem láttál, küldd el nekünk ide kattintva!
Hogy könnyebben megtaláld a rovatot minden nap, tedd be a kedvencek közé! Nyomd le a CTRL és a D gombokat együtt, aztán okézd le!
2011. február 28.:
DVSC: Huszák Tamás a finn élvonalban szereplő Tampere United együttesénél járt próbajátékon, és nagy valószínűséggel napokon belül a megegyezés is megszületik. Angyal Norbert nyárig a Létavértesben szerepel majd. (dvsc.hu)
2011. február 24.:
DVSC: A román védő, Stefan Mardare 2014 végéig aláírt.
Hajdúböszörmény: Két idegenlégiós, a kameruni Kaze Teffo (USA New Jersey) és az FC Bihorból érkező román Razvan Cosmin mellett az Újpestből érkező Kolozsi Márk, és a Balkányból kölcsönből visszatért Balás Gergely is a csapatnál folytatja, illetve a HTE U19-ből a felnőtt kerethez csatlakozott Andorkó Sándor, Tóth Tamás, Fodor János, Munkácsi Tamás és Gaál Csaba. Bojan Brnovics viszont mégsem igazol a klubhoz. Négyen eligazoltak, mindannyian az NB III-ba. Varga Mihály Létavértesre, Usztics Péter és Hodosi Tamás Püspökladányba, míg Oláh Dávid Kemecsére.
Vasas: A kölcsönvett játékosokért nem fizetett a klub, de a bérköltségek a piros-kékeket terhelik.
Vasas: A klub megtette ajánlatát Lázok Jánosnak, válasz egyelőre nem érkezett.
2011. február 23.:
Tatabánya: Herédi Attila szerint Tatabányán nincsenek egyelőre olyan anyagi viszonyok, hogy bárkit megszerezhessen a klub. (nb2.hu)
Diósgyőr: Visszatért Magyarországra a DVTK legutolsó igazolása, José Luque és már csatlakozott is a gárda Bükfürdőn tartózkodó keretéhez. A spanyol támadó a tervek szerint pályára lép a ma este 7 órakor kezdődő SV Oberwart elleni felkészülési mérkőzésen. (dvtk.eu)
Honvéd: Kútba esett Flavio Beck Junior szerződtetése. A brazil légiós játékengedélyével kapcsolatban olyan dolgok derültek ki, mely alapján a végleges szerződtetésére nem kerülhetett sor. Előző klubja megtagadta a játékengedély kiadást, így konfliktus keletkezett a játékos és az iráni klub között. (honvedfc.hu)
2011. február 22.:
ZTE: Németh Ottó technikai vezető elmondta, hogy megérkezett az MLSZ-től a kissé kacifántos ügyű lett Danilis Turkovs játékengedélye, amely június 30-ig szól. (zalaihirlap.hu)
Ferencváros: Hivatalossá vált, hogy Kulcsár Dávid és Nagy Patrik a Vasasnál, míg Fitos László Szolnokon tölti a tavaszt. Lipcsei Péter NB II-es csapatában szintén voltak távozók, Sajó Dániel Kispesten, Bogáti Péter Diósgyőrben, míg Berdó Valentin Kaposváron folytatja. Érkezett viszont Varga Bence, aki ezt megelőzően a VfB Stuttgart labdarúgója volt. Rajta kívül négy fiatal került fel az NB II-es keretbe: Nyárasdi Zsombor, Tóbiás Zsolt, Gyürki Gergő és Erdei Gábor. (ftc.hu)
Ferencváros: Eldőlt, hogy az elmúlt hetekben próbajátékon lévő Matias Birge, Matias Sosa, valamint Ali Hassan sem lesz a Ferencváros játékosa. (ftc.hu)
ZTE: Az átigazolási időszak lejárta előtt leigazolták az U17-es török válogatottban is megfordult, osztrák állampolgársággal is rendelkező Emre Okatant. (ztefc.hu)
Videoton: Az átigazolási időszak lejárta előtt megérkezett Fehérvárra César Augusto. Ha a brazil kölcsönvételéről meg tudnak egyezni, Lencse László az MTK-hoz kerülhet, írja az (fmh.hu)
Cegléd: Az NB II-es klubnál a téli átigazolási időszakban az alábbi változások történtek:
Távozott: Villányi Gergely, Szilasi Milán, Carvalho Adilson, Rebecsák Szilárd, Popon Tamás.
Érkezett: Kurucsai Milán, Vincze Zoltán, Odrobéna Péter, Koncz Zsolt, Balog Marcell, Domonyi Roland.
2011. február 21.:
Nyíregyháza: Nánási Balázs a ZTE-hez igazolt. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Vasas: Az őszt a Ferencvárosnál töltő Nagy Patrik a Rapid Wientől, Ponczók Csaba a Videotontól érkezett kölcsönbe - írja a Nemzeti Sport.
Szolnoki MÁV: Koós Gábor távozik, Budaörsön folytatja pályafutását. (szolnokimavfc.hu)
DVTK: Zajlik az élet Diósgyőrött, aláírt a 33 éves egykori Primera División-játékos, José Luque.
Diósgyőr: A klub kölcsönbe a Bőcshöz irányította kapusát, Giák Tamást. (dvtk.eu)
Rákóczi Vasas-Orosháza: Csapatot váltott Debreceni Péter, aki az orosházaiakhoz igazolt.(oroshazafc.gportal.hu)
Újpest-Budaörs: A másodosztályú csapatnál folytatja az lila-fehérek kapusa, Esterházy Mátyás. (budaorsifoci.hu)
Kazincbarcika-Mezőkövesd: A mezőkövesdiek játékosa, Nagy Péter nyárig a KBSC csapatában folytatja pályafutását. (mse-zsory.hu)
DVTK-Mezőkövesd: Megfelelt a próbajátékon Tajti Norbert, így a kapus a tavaszi szezonra kölcsönben Diósgyőrbe kerül. (dvtk.eu)
Újpest: Jarmo Ahjupera a tavaszi szezont kölcsönben a lila-fehéreknél tölti. (ujpestfc.hu)
Újpest: A PMFC-vel történt megállapodás értelmében Zamostny Balázs már tavasszal is a lilákat erősíti.
MTK: Batizi-Pócsi Balázs négyéves szerződést kötött a klubbal. A 18 éves tehetség Nyíregyházáról érkezett, ahol az élvonalban is bemutatkozott már, illetve többször pályára lépett az utánpótlás-válogatottban is. A kék-fehérek ugyanakkor közös megegyezéssel szerződést bontottak Skriba Mátéval, aki visszatér Szombathelyre. (mtkhungaria.hu)
Vidi-MTK: Lencse László egykori csapatánál játszhat tavasszal.
Ajka: Az SC Weiz elleni edzőmeccsen (0-1) szerepet kapott a védelembe frissen igazolt Kovács Szabolcs is. (naplo-online.hu)
Győri ETO: A második csapatban a Csorna elleni edzőmeccsen pályára lépett az a nigériai származású angol Yinka Casal is, aki a Fulham-ben nevelkedett, s legutóbb a Kolozsvárban futballozott. A játékos hozzáállása azonban nem nyerte el a győri szakvezetés tetszését. (kisalfold.hu)
Gyirmót: Bognár Zsolt, az ETO volt játékosa a sárga-kékeknél folytatja a pályafutását. A 31 éves védő két és fél évre kötelezte el magát. (kisalfold.hu)
Nyíregyháza: Germán Tamást és Eyenga Anicetet is leigazolta a Spartacus. Előbbi fél évre, kölcsönben érkezik Pápáról, míg a kamerunival két és féléves szerződést kötöttek. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Kaposvár: Petrók Viktor kölcsönben a Kozármislenynél tölti a tavaszt. (rakoczifc.hu)
Videoton-Paks: "Még Karácsony előtt kerestek meg engem Fehérvárról, kérdezték, hogy milyen feltételekkel igazolnék hozzájuk. Elmondtam, majd néhány nappal később felhívtak, és mondták, hogy ők ezeket vállalni tudják. De végül nem lett belőle semmi, és közben itt Pakson is olyan szerződést tettek elém, amely megfelelt a számomra, és így négy évre hosszabbítottam, aminek nagyon örülök" - mondta Szabó János a paksifc.hu-nak.
Diósgyőr: A DVTK saját nevelésű fiatal védője, Bihari Gyula másfél évig a Kazincbarcikát erősíti kölcsönben. (dvtk.eu)
2011. február 20.:
Videoton: Egy koreai csapat 1 millió eurót fizetne Alvesért.
Diósgyőr: Fernandão nem lesz a DVTK játékosa. Vasas Viktor már nem is lépett pályára a Tiszalúc ellen, ő sem ölt piros-fehér szerelést tavasszal. A rivális Mezőkövesd portásával, Tajti Norberttel ellenben megegyezett a szakvezetés, így tavasszal ő is a DVTK alkalmazottja lesz. (dvtk.eu)
PMFC: A próbajátékon lévő Mohamed Diabyra nincs szüksége Kiss László vezetőedzőnek. (bama.hu)
PMFC: Az Angliából hazatért Fodor Ferenc három és fél évre aláírt. (pmfc.hu)
2011. február 19.:
Videoton-MTK: A Fejér Megyei Hírlap értesülései szerint Lencse László, a székesfehérváriak támadója az MTK-nál folytatja pályafutását. (fmh.hu)
Videoton-KTE-Ereco: Goran Vujovics fél évre kölcsönbe Kecskemétre szerződött.
Diósgyőr: A mai napon újabb próbajátékos érkezett a klubhoz. A januári teremtornán már megismert mezőkövesdi kapust, Tajti Norbertet teszteli a DVTK. (dvtk.eu)
FTC: Az elküldött Frank Wiafe Danquah a belga második ligás Waasland-Beverennél talált új otthonra.
Szolnok: A múlt héten szabadlistára kerülő Mile Krisztián Egerbe távozik. (szolnokimavfc.hu)
Diósgyőr: Nagy Tamással 1+2 esztendős szerződést kötött a DVTK. (dvtk.eu)
Újpest: Balajti Ádám elmondta, szeretne a nyáron akár véglegesen is a Megyeri útra költözni. (ujpestfc.hu)
ZTE: A lett Daniils Turkovs játékengedélye még nincsen rendben. (zalaihirlap.hu)
2011. február 18.:
Videoton: Bár jelenleg nem elsőszámú kapus, nem gondol a távozásra Sebők Zsolt.
Siófok: A pepsifoci.hu információi szerint távozik a Balaton partjáról Vasconcelos Thiago Ribeiro Da Silva. A brazil légiós szabadon igazolhatóvá vált.
Nyíregyháza: Megszületett a megállapodás a Nyíregyháza Spartacus és a DVSC között Erdélyi Miklós ügyében. Az egyezség értelmében a játékos a DVSC-ben folytatja pályafutását és a nyári átigazolási időszakban érkezik helyette - véglegesen - új játékos a Szparihoz. (nyiregyhazaspartacus.hu)
ZTE: A bőcsi Szabó Ádám a mai napon aláírta 2015. június 30-ig szóló szerződését, így a tehetséges, fiatal kapus immár tavasszal kék-fehérben bizonyíthat. Simon Attila ügye még folyamatban van, a klubvezetés még tárgyal a támadóval. (ztefc.hu)
Szolnok: Egy csatárt, esetleg egy szélső védőt szerződtetne még a MÁV. (szoljon.hu)
PMFC: Elképzelhető, hogy a francia csatárt, Diaby Mohamedet is szerződteti a klub. (bama.hu)
Siófok: Eldőlt, hogy Tóth Róbert a tavaszi szezont a harmadosztályú Móri SE együttesénél tölti - a középpályás június 30-ig kölcsönbe került a Fejér megyei klubhoz. Hír még, hogy a balatoni NB III-as csapatban az őszi szezonban stabil embernek számító Hibácska András a Kaposvölgye VSC Nagyberki színeiben folytatja pályafutását.
Haladás: Kenesei Krisztiánt megtartanák, a tavasz során leülnek vele - árulta el Tóth Miklós menedzser-igazgató honlapunknak.
DVSC: Czvitkovics Péterrel még nem kezdődtek meg a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalások, de hamarosan sor kerül minderre - mondta Róka Géza a pepsifoci.hu-nak.
Vasas: Lázok Jánossal leült egyeztetni az új tulajdonos képviselője. Vancsa Miklós arról tájékoztatta a pepsifoci.hu-t, hogy biztatóan állnak az egyeztetések.
MTK-Cegléd: Szabó László az előírások szerint e két klub közül választhat.
Diósgyőr: Három szerződést szignált a mai napon Dudás Hunor, a DVTK-t működtető DFC Kft. ügyvezető igazgatója: Pál Szabolcs és Bogáti Péter mellett mától Szabó Péter is a Diósgyőr labdarúgójának vallhatja magát. (dvtk.eu)
Nyíregyháza: A szerb Predrag Bosnjak valamint az észt Martin Hurt közös megegyezéssel szerződést bontott a Nyíregyháza Spartacus-szal. Mindketten hazájukban fociznak tovább. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Haladás: Immár rendben van Halmosi Péter szerződése.
Orosháza: A hosszú ideje tesztelt Aleksandar Randeljovic produkciójával elégedettek, de a papírjai továbbra sincsenek rendben. (oroshazafc.gportal.hu)
Bőcs: Lázár Norbert a megyei elsőosztályú Aszalóhoz igazolt. Több próbajátékos is érkezett közben Bőcsre: az elefántcsontparti Konate Cheick Youssou, a brazil Paulo Enrique Hernandez, a kameruni Simon Pasteur Emmanuel illetve Rivera-Mandjouoc Manulucci. (bksc.hu)
Kaposvölgye: Kialakult az együttes végleges kerete.(nagyberki.com)
Barcs-Kozármisleny: Fónai Balázs visszatért Kozármislenyből Barcsra.(kozarmislenyse.hu)
Diósgyőr: A klub megtette ajánlatát a spanyol José Luquénak, aki időt kért, hogy a családjával egyeztethessen. (dvtk.eu)
Szolnok: A lett kapus, Vitalijs Melnicenko elfogadta a szolnokiak szerződésajánlatát, így a tavaszt a MÁV FC-nél tölti. Ugyan az egykori utánpótlás válogatott Szabó Lászlóra is igényt tartott volna az újonc, ám kiderült, a játékos a 2010/11-es szezonban Ligakupa-meccsen szerepelt az MTK-ban, majd bajnoki összecsapáson a Ceglédben is, így idén júliusig újabb klubba már nem igazolható. (szoljon.hu)
ZTE: A kecskeméti Simon Attila és a bőcsi Szabó Ádám egyaránt pénteken írhat alá. (zalaihirlap.hu)
Békéscsaba-Kaposvölgye: Az eddig Nagyberkiben futballozó Kállai Norbert Békéscsabára igazolt. (1912elore.hu)
Makó: A Tótkomlós elleni felkészülési meccsen két próbázót is tesztelhetett Kolozsvári János, a görög másodosztályból érkezett Mickael N'cho és az eddig a svájci harmadosztályban futballozó, korábbi u21-es elefántcsontparti válogatott Lamina is pályára lépett, előbbi két gólt is lőtt. Sorsukról később döntenek. (makofutballclub.gportal.hu)
2011. február 17.:
ZTE: A klub megegyezett a KTE-Erecóval Simon Attila kölcsönvételéről, így a csatár újabb fél évig a zalaiaknál folytatja. (kecskemetite.hu)
PMFC: Egujeru Godslove aláírta 3 és féléves szerződését. (pmfc.hu)
Kecskemét-ZTE: A klubok megegyeztek, így Simon Attila 2011. június 30-ig a zalaiakat erősíti kölcsönben. (delmagyar.hu)
Videoton-Vasas: Présinger Ádám fél évre Angyalföldre került kölcsönben. (labdarugas.vasassc.hu)
Honvéd: Lukas Zelenka két és fél évre aláírt. (honvedfc.hu)
ZTE: Tegnap érkezett Egerszegre Simon Attila, a Kecskemét labdarúgója, aki kölcsönben ősszel a ZTE-ben futballozott. Nagy Ferenc elnök tárgyalt vele, de nincs döntés, és hasonló a helyzet a bőcsi kapus, Szabó Ádám esetében is. (zalaihirlap.hu)
Vasas-FTC: A piros-kékek Losonc elleni edzőmeccsén próbajátékosként pályára lépett a ferencvárosi Nagy Patrik is (a futballistát a Rapid adta kölcsön az FTC-nek). (labdarugas.vasassc.hu)
Honvéd: Cseh lapok szerint a korábbi válogatott Lukas Zelenka Kispestre igazolhat.
Hajdúböszörmény: Próbajátékon szerepel a klubnál Bojan Brnovics - írja a klub honlapja.
Győri ETO: Thomas Stewart északír játékossal a klub végül nem került kapcsolatba. (eto.hu)
Szolnok: A keddi, Nyíregyháza elleni mérkőzését követően a klub szerződést ajánlott a lett kapusnak, Vitalij Melnicenkonak, illetve az U19-es Eb-n bronzérmet szerzett egykori utánpótlás válogatott MTK játékosnak, Szabó Lászlónak. Ahogy mondani szokás, a labda most már a játékosok térfelén pattog, a csütörtöki edzőmeccsig dönthetik el, maradnak-e tavaszra MÁV FC-nél. (szoljon.hu)
Kozármisleny: Az egyik gólfelelős, Lauer Norbert 12 év után távozik, az NB III-as Pogány-PMFC játékosa lesz. (bama.hu)
Pécs: Racskó Rolanddal szerződést bontottak. Két kiszemelt, Fodor Ferenc és Egejuru Godslove Ukwuoma ügyében egyre közelebbinek tűnik a megállapodás, nagyon valószínű, hogy mindketten a pécsi klub labdarúgói lesznek. (bama.hu)
2011. február 16.:
DVSC-Újpest: A lila-fehérek hivatalos honlapjukon tették közzé, hogy fél évre kölcsönbe megszerezték a debreceniek U20-as világbajnoki bronzérmes csatárát, Balajti Ádámot. (ujpestfc.hu)
DVSC-Szolnok: Máté Péter kölcsönben a Szolnoknál tölti a tavaszi szezont. (dvsc.hu)
Cegléd: Csatárt keres a Cegléd, az egri Kotula Lászlót már meg is kereste egy hete a vezetőedző Ványi Zsolt, de a támadó elmondása szerint azóta nem történt semmi fejlemény. (nb2.hu)
2011. február 15.:
DVTK: A klub a korábban a Fluminense színeiben is pályára lépő Fernandao személyében brazil védőt tesztel. (dvtk.eu)
Videoton-Újpest: Lencse László és Goran Vujovic együtt nem megy a lilákhoz.
FTC-Szolnok: Pölöskey Pétert továbbra is nagyon szeretné megszerezni a MÁV.
Vasas: Piller Józsefet kölcsönadhatják.
Vasas-Kecskemét: Ferenczi István elmondta, valóban tett neki ajánlatot a Kecskemét, de elmondta, marad Angyalföldön.
Pécs: Simonfalvi Gábor fél évre a Zalaegerszeg csapatához került kölcsönbe. (pmfc.hu)
Szolnok: A keddi, Nyíregyháza elleni találkozót követően döntenek a lett kapus, Vitalij Melnicenko sorsáról. Két játékosát is kölcsönadná a kék-fehér klub. Mile Krisztián már kapott ajánlatot, a hétvégén az Eger gárdájában lépett pályára. Koós Gábor a napokban épült fel sérüléséből, neki még csapatot keres a MÁV FC. Eldőlni látszik az ősszel kék-fehérben szerepelt brazil idegenlégiós, Alex sorsa. A csatár az elmúlt napokban Veszprémben készült, s a hét végén pályára is lépett a Vágó Attila edzette NB II-es gárdában. Egy régi-új fiú viszont visszatérhet Szolnokra. Az elmúlt szezont Egerben töltő védő, Bezzeg Tamás péntektől ismét a kék-fehérekkel készül. (szoljon.hu)
ZTE: "Engem Váradról január elején kerestek, hogy a nyári próbajáték után még mindig érdeklődnek irántam. A célkitűzések szimpatikusak voltak, és bevallom, hogy az anyagiak is. A vezetők is korrektek voltak velem. Elfogadtam az ajánlatukat, és bizony addig még senki sem beszélt velem hazulról, hogy hosszabbítsak szerződést, holott a gárda minden tagjával leültek" - mondta a zalaiaktól Nagyváradra távozott Pogacsics Krisztián a klub egyik szurkolói blogjának.
2011. február 14.:
Videoton: Hivatalossá vált, hogy a nyáron Székesfehérvárra érkező svéd-ugandai középpályás, Martin Mutumba fél év után visszaigazol oda, ahonnan érkezett, azaz tavasztól ismét a svéd AIK játékosa lesz. (vidi.hu)
Paks: Kis Károly vezetőedző és Éger László két évvel, Szabó János pedig négy évvel hosszabbította meg szerződését. (paksifc.hu)
Balatonlelle: A hétvégén pályára lépett a balatoniak edzőmérkőzésén Posza Zsolt. A hálóőr szerződést bontott Cipruson, és itthon szeretné folytatni pályafutását, ám még nem biztos, hogy a lelleieknél. (balatonlelle.hu)
Baja: A BLSE-Kalo-MÉH együttese leigazolta Kardos Ernőt, aki az őszi szezont Ausztriában töltötte. A szélső korábban a Kaposvölgye együttesében is futballozott, de felhúzta magára többek között a Ferencváros, a PMFC, a Győr és a Kaposvár szerelését is. (blse.hu)
DVSC-TEVA: A haon.hu információi szerint Máté Péter kölcsönben a Szolnoki MÁV-hoz igazolhat. Bővebben itt.
Cegléd: A csapat támadót keres, több név szerepel jelen pillanatban a kalapban, nem tudni, ki mellett dönt a vezetőség. Szóban tárgyaltak Kotula Lászlóval, de döntés nem született. (nb2.hu)
Kaposvár: Eldőlt, hogy a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását a huszonhat esztendős Miroslav Grumic, aki a múlt keddi Veszprém elleni hazai felkészülési mérkőzésen is pályára lépett, a szombati eszéki találkozón pedig már gólt is szerzett a Rákóczi színeiben. (rakoczifc.hu)
Videoton-Újpest: Lencse Lászlót nagyon szeretné megszerezni a fővárosi alakulat, de vannak más kérők is.
Győri ETO: A délutáni edzéshez csatlakozik Thomas Stewart, a 24 éves északír ballábas támadó középpályás. (eto.hu)
Lombard Pápa: Véber György szerint egyelőre nincs szó arról, hogy igazolnának valakit, arra számít, hogy a jelenlegi garnitúrával kell nekivágnia a tavasznak. (naplo-online.hu)
Zalaegerszeg-Kecskemét: A Ferenczi-ügy folyományaként újra kölcsönadhatják a lilák Egerszegre Simon Attilát.
Kecskemét-Vasas: Ferenczi István a KTE-nél folytathatja pályafutását.
MTK: Matej Bartulica személyében 19 éves bosnyák-horvát védőt igazolhatnak a kék-fehérek.
Diósgyőr: Vadász Viktor és a bolíviai Vicente Arze is aláírta hároméves szerződését Diósgyőrben. (dvtk.eu)
Pécs: Egejuru Godslove ügyében még egyezkedik a Kaposvár és a PMFC. (bama.hu)
Videoton: Cesar Augusto ügye függőben van, Mezey György hamarosan tárgyal róla a vezetőkkel.
2011. február 13.:
MTK: A német Sven Theissen jó benyomást tett Garami Józsefre, aki szeretné tovább tesztelni a bekket, ehhez viszont a klubjának beleegyezése kell. (mtkhungaria.hu)
DVSC-TEVA: Mint arról mi is beszámoltunk, sajtóhírek szerint a Legia Varsó együttesének érdeklődését felkeltette Adamo Coulibaly. A Nemzeti Sport úgy tudja, a lengyel klub sokallja a csatár kölcsönadásáért a Lokitól kért 100 ezer eurót, mert olcsóbb csatárt keres.
Tatabánya: Szalai Tamás, Ferkó Csaba, Forgács András és Szabó István távozott, Kollár Dánieltől pedig már november végén elköszöntek. Az érkezők névsorát Tóth Zoltán, Nagy Zoltán, Branko Duric, valamint Ködöböcz Csaba alkotja, de jelenleg két játékost, Kovács Dávidot és Lázár Zsoltot is tesztelnek a tatabányaiak, jövő héten dől el a sorsuk. (kemma.hu)
2011. február 12.:
Siófok: Információink szerint a Balaton-parti klub mindenképpen igényt tart(ana) J. P. Nomel szolgálataira, ám a játékos hivatalos ügyeinek intézése meglehetősen nehéz feladat elé állítja az egyesület vezetőit.
DVSC: Más csapatban folytatja pályafutását Djordje Pantic. A 30 éves hálóőr kevés lehetőséget kapott az elmúlt időszakban, így a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak. (dvsc.hu)
Szolnok-Eger: Mile Krisztián az EFC-nél szerepelt próbajátékon. (heol.hu)
Makó: Fiatal román támadókat tesztelhet Kolozsvári János - írja a klub honlapja.
Békéscsaba: Kállai Norberttel megegyezés született, így ő is a csapat játékosának tekinthető. A játékos a Kaposvölgyétől került Békéscsabára. (1912elore.hu)
Kazincbarcika: A Felsőtárkány elleni találkozón pályára lépett az ősszel Tiszaújvárosban szereplő Mező Ádám, sorsáról később dönt a vezetőség - írja a klub honlapja.
Diósgyőr: José Luque is pályára lép a DVTK edzőmeccsén. A futballista 55 alkalommal lépett pályára a spanyol első osztályban, gólt rúgott Iker Casillasnak is a Bernabeuban, a második ligában pedig gólkirály is volt. (dvtk.eu)
Pécs: Féléves szerződést kötött a legutóbb a Kaposvölgyében szereplő ghánai Ellis Samuel Atóval. (nb2.hu)
Győri ETO: "Az eddig ismert nevek Takács Ákos és a horvát Niksic, ők érkeztek ugye hozzánk a télen. Még egy baloldali támadó, aki szóba került, de nem tervezzük nagymértékben átalakítani a keretet" - mondta Klement Tibor ügyvezető a Sport TV stúdiójában.
Szolnok: Egy centert még keres a MÁV.
Pécs: Új próbajátékost tesztel a PMFC. Diaby Mohamed korábban a francia másod-, illetve a spanyol harmadosztályban játszott különböző csapatokban. A 24 éves csatár egy hétig lesz próbajátékon a piros-feketéknél, a szakmai stáb jövő hét végére dönt a szerződtetéséről. (pmfc.hu)
Pécs: Két új játékossal erősített a PMFC. A piros-feketék a Barcs két szerb légiósát, Stevan Pavicsevicset és Marko Szcsepanovicsot igazolták le. Ketten együtt 11 gólt szereztek ősszel az NB II Nyugati csoportjában. (pmfc.hu)
2011. február 11.:
Szolnok: Az elmúlt napokban kevés siker koronázta az átigazolási piacon tett erőfeszítéseket, mert hiába egyeztek meg szóban például a ferencvárosi Kulcsár Dáviddal, a zöld-fehérek által kölcsönadott játékos végül a Vasas kedvezőbb ajánlatát fogadta el. Az angyalföldi klub egyébként már a harmadik játékost "lopta" el a Tisza-partiak elől, korábban a debreceni Szilágyit és Rezest is lecsapta a MÁV FC kezéről. (szoljon.hu)
DVTK: A miskolci születésű Vasas Viktor is csatlakozott a Diósgyőr keretéhez, egyelőre próbajátékra. A 19 éves támadó a Szerencs VSE-ben és a Bőcsnél is szerepelt korábban, az őszi szezont pedig a szlovák másodosztályú MFK Zemplín Michalovce csapatában töltötte. (dvtk.eu)
Vasas: A Ferencvárostól kölcsönvett Kulcsár Dávid hétfőn kapcsolódik majd be a közös munkába - mondta Komjáti András vezetőedző a labdarugas.vasassc.hu-nak.
Ferencváros-Szolnok: Pölöskey Péter a sikertelen szolnoki próbajátékát követően a Nemzeti Sport érdeklődésére elárulta: jelen állás szerint tavasszal is zöld-fehérben futballozik majd.
Vasas: Rezes László, a DVSC-TEVA tehetséges középpályása tavasszal, kölcsönben az angyalföldieknél szerepel majd. (labdarugas.vasassc.hu)
DVTK: A bolíviai Vencente Azre és az ősszel Kazincbarcikán játszó Vadász Viktor három éves szerződést kötött a Diósgyőrrel. (dvtk.eu)
2011. február 10.:
Győri ETO-MTK: Az eddig a győrieknél próbázó egyiptomi Siam, immár az MTK-nál próbálja meggyőzni a szakmai stábot szerződtetésének szükségességéről. (eto.hu)
Újpest: A soproni edzőtáborban tesztelt brazil Jhonnes-t két évre szerződtették a lilák, így a 26 éves hórihorgas hátvéd is újpesti mezben futballozik a továbbiakban. (ujpestfc.hu)
Vasas: A pepsifoci.hu már a napokban előrevetítette: a Vasas kölcsönbe szerette volna megszerezni Kulcsár Dávidot, a Ferencváros fiatal szélsőjét, és ez a jelek szerint be is következett. A középpályás a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, csütörtökön elfogadta az angyalföldiek ajánlatát, így fél évig a Vasasnál folytatja pályafutását.
Honvéd: A 24 éves Kris Bright személyében Új-zélandi csatár igazoltak a kispestiek. (honvedfc.hu)
PMFC: A korábban az ETO-nál, majd Kaposvölgyén szereplő ghánai Ellis Samuel Ato-val három és fél éves szerződést kötött a pécsi klub. (bama.hu)
2011. február 9.:
Újpest: A klub 2015-ig szóló szerződést kötött a PMFC-ben futballozó Zamostny Balázzsal, akit korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartanak idehaza. (ujpestfc.hu)
Honvéd: Két próbajátékos is szóhoz jutott a Nyíregyháza elleni edzőmeccsen, de egyikük sem kap szerződést. (honvedfc.hu)
Győri ETO: "Islam belső védő, megnéztük a játékát, de belső védőt most nem szeretnénk igazolni, ezért vele nem számolunk - mondta Pintér Attila. (eto.hu)
Újpest-Vidi: A lilákat továbbra is érdekli Goran Vujovic. A támadót egyszer már megpróbálták kölcsönvenni a fővárosiak, akkor nem született egyezség. Mezey György viszont a minap úgy fogalmazott, ha sikerül szerződtetni a brazil Cesar Augustót, elengedi kölcsönben a montenegróit. (nb1.hu)
Makó-Orosháza: Bartyik Norbert szóban megegyezett a makóiakkal, ám végül mégis az anyagilag előnyösebb ajánlat mellett döntött. (nb2.hu)
Diósgyőr: Anicet Eyenga nem lesz a klub játékosa. Nagy Tamás helyzete más, ott mind a két fél rövid gondolkodási időt kért a folytatást illetően. Vicente Arze szombaton hazatért Bolíviába, hogy az esetleges szerződtetéséhez szükséges papírokat intézze, ezért nem léphetett pályára kedden. Azonban a DVTK szakmai vezetése visszavárta további próbajátékra és szerdán meg is érkezett Diósgyőrbe a középpályás, hogy csatlakozzon a tavaszi szezonra készülő csapathoz. (dvtk.eu)
Újpest-ETO: A győriek csatára, Jarmo Ahjupera kölcsönben a liláknál folytatja.
FTC-Vasas: Kulcsár Dávid közel került ahhoz, hogy a városi riválisnál folytassa. Amennyiben a felek tisztázzák a vitás kérdéseket, a futballista Angyalföldre igazol kölcsönben.
Budaörs: Kollega Krisztián e héttől már a csapattal edz. A végleges leigazolásához a vezetőség még tárgyalásban van korábbi klubjával (Kozármisleny) és a játékossal. (budaorsifoci.hu)
Bőcs: Hamar Zsolt és Müller Zsolt a héten a Kazincbarcika együttesénél látogatta az edzéseket és a sikeres tárgyalások után a csoporttárs le is igazolta a két játékost. A felnőtt kerettel kezdte meg a felkészülést Kramcsák Dávid és Orosz Tamás is, akik az ifjusági csapatban szerepeltek. Kramcsák átigazolt Mádra, Orosz Tamás pedig kölcsönbe került Tiszalúcra. (bksc.hu)
Orosháza: Aleksandar Randjelovic személyében szerb középpályás érkezik a csapathoz - írja a klub honlapja.
Békéscsaba: Bernát Péter eligazolt a NB III-as Kisteleki TE csapatához, szerződése közös megegyezéssel szűnt meg. A vezetés több futballistával is tárgyal - írja a klub honlapja.
DVSC: Német pletykák szerint Mainz kacérkodik Varga József későbbi megszerzésével.
Diósgyőr: Benczés Miklós vezetőedző még lát hiányposztokat csapatában. (dvtk.eu)
2011. február 8.:
FTC: "Nincs még döntés rólam, van még legalább egy hetünk az edzőtáborban, szeretném az alatt megmutatni a stábnak, hogy hasznára tudok lenni ennek a csapatnak" - szögezte le a próbajátékos Ali Hassan. A két argentin, Birge és Sosa még ismerkedik a környezettel, de mindketten szeretnének maradni. (ftc.hu)
Kaposvár: A Veszprém elleni edzőmeccsen kezdőként lépett pályára a próbajátékos, Miroslav Guzmic. (rakoczifc.hu)
Videoton: "Érkeztek ajánlatok is más csapatoktól értem, de arról nem tudok, hogy konkrétumokig jutottak volna" - mondta Mladen Bozovic a vidi.hu-nak.
Nyíregyháza: Germán Tamással, a Lombard csatárával már egyezségre jutottak, a szerződés részleteiről a pápai klubbal még egyeztet a vezetés, ha az egyezség megszületik, akkor ő is piros-kékben folytatja pályafutását. A ZTE által csábított Nánási Balázs ügyében még nem született eddig megállapodás, míg nem lesz végleges döntés, addig ő is a csapattal gyakorol. Újabb három nyírsulis focistával kötött szerződést a Szpari: Hrabina Alex kapus, Reznek Donát középpályás és Tudja Dávid csatár a továbbiakban a felnőtt kerettel készül, mindhármukkal 3 éves szerződést kötött a klub. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Diósgyőr: A DVTK közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth Gáborral és Bogyó Károllyal, visszatért viszont a ferencvárosi Bogáti Péter, akit még edzőmeccsen is tesztelnek a borsodiak. (dvtk.eu)
Szolnok: Az NB III Duna-csoportjában szereplő Biatorbágynál folytatja pályafutását Schindler Szabolcs, a MÁV FC volt játékosa. (nb3.hu)
Ferencváros: A pepsifoci.hu információi szerint Kulcsár Dávid 99 százalékos bizonyossággal elhagyja a zöld-fehéreket, és a korábbi hírünknek megfelelően vagy a Vasasnál, vagy a Szolnoknál folytatja kölcsönben a tavasszal.
Kaposvár: A montenegrói Bojan Kalezics nem lesz a Rákóczi játékosa. (sonline.hu)
Baja: A csapatkapitány Vincze Zoltán felbontotta szerződését a klubbal, de a Duna-partiak leigazolták Forgács Andrást a Tatabányából és Csordás Szabolcsot az MTK II-ből. (nb2.hu)
2011. február 7.:
Kaposvár: A legutóbb hazájában, a harmadosztályú Odivelasban futballozó Andre Portulezzel szerződést kötött a Rákóczi. A 24 éves középpályás már futballozott hazánkban, az Integral-DAC együttesében. (rakoczifc.hu)
Szolnok: Mindenképpen igazolnának valakit a kapusposztra, a lett Vitalija Melnicenkót tovább tesztelik. A várt ferencvárosi és debreceni kölcsönjátékosok ügyében nincs előrelépés, mivel Tóth Dénes klubigazgató szerint az FTC és a DVSC is "a végsőkig kivár, s csak akkor engedi el játékosát, ha talált helyette jobbat". (szoljon.hu)
Újpest: Továbbra is tesztelik a brazil Jhonnest, az észt Jarmo Ahjuperát és Rasztovits Dávidot is, utóbbi kisebb sérülés miatt hétfőn különmunkát végzett. (ujpestfc.hu)
Kozármisleny: Kollega Krisztián Budaörsön folytatja. (bama.hu)
Honvéd: Supka Attila egy középpályást és egy csatárt még igazolna. Újabb két próbajátékos érkezése várható Kispestre. (honvedfc.hu)
2011. február 6.:
MTK: Sven Theissen, a duisburgi védő próbajátékon szerepel, Garami József már hétfőn megnézheti, hogy mit tud a hátvéd. (mtkhungaria.hu)
Szolnok: A román Zimmermannról hamar eldőlt, hogy nem igazol a MÁV-hoz, hiszen közel sem ütötte meg az elvárt szintet. A lett Vitalijs Melnicenko viszont jó benyomást tett a szakmai stábra. (szolnokimavfc.hu)
Diósgyőr: "Nagy Tamást már másodszor láttuk, ő jó benyomást tett rám, miként a DVTK-ban először pályára lépő Pál Szabolcs és Vicente Arze is. Vadász Viktort már nem is sorolom a próbajátékosok közé, vele gyakorlatilag megegyezett a klub" - mondta a próbajátékosokról Benczés Miklós vezetőedző. Abada Fish és Paulo Henrique Barbosa Pimentel biztosan nem lesz tavasszal a DVTK labdarúgója. (dvtk.eu)
Békéscsaba: A Jamina SE elleni edzőmeccsen góllal mutatkozott be a fiatal, 19 éves támadó, Laurinyecz Ákos, akit a Békéscsaba UFC-ből szeretne kölcsönvenni a tavaszi idényre NB II-es együttes. (beol.hu)
Tatabánya: Két próbajátékos érkezett Újpestről, Kovács Dávid és Lázár. (kemma.hu)
FTC: Az ftc.hu szerint nem tagja a pulai edzőtáborba utazó keretnek Kulcsár Dávid, akinek kölcsönadása több csapat esetében is felmerült. Ez azt is jelentheti, hogy az FTC a korábban már megpendítetteknek megfelelően elengedheti a játékost.
Videoton: Portugál lapértesülések szerint a Videoton érdeklődött Rui Miguel, a Guimaraes irányítója iránt.
2011. február 5.:
DVSC: Két próbajátékost, a REAC-tól érkezett védőt, Tóth Mátét, illetve a szerb csatárt, Daniel Subitocot tesztelhette a szakmai stáb a Nyíregyháza ellen. (dvsc.hu)
DVSC: Öt évre aláírt a Lokihoz Eugene Salami. (dvsc.hu)
Kecskemét: Megvan, miért kellett mennie Némedi Norbertnek.
Honvéd: A klub 3 és fél éves szerződést kötött a brazil Flavio Beck Juniorral.
Budaörs: Papp Gábor távozik, Ausztria felé veszi az irányt. A Vasas fiatal játékosa, Szűcs Péter a csapattal edz, a vezetés tárgyal a REAC-os Lipcsei Rolanddal és a Pécsen kevés játéklehetőséghez jutott Bozsik József is a gárdához igazolhat. (budaorsifoci.hu)
Újpest: Vermes Krisztián "válogatott játékoshoz méltó" szerződést kapott, Rajczi Péterrel egyezkednek.
Győri ETO: Az NB II-es kerethez tartozó Serfőző Bence a Milanhoz utazik próbajátékra.
Diósgyőr: Egy brazil (Paulo Henrique Barbosa Pimentel), egy bolíviai (Vicente Arze Camacho), egy kameruni (Abada Narcisse Fish) és egy magyar játékos (Pál Szabolcs) is próbajátékra érkezett. Fatmir Mulabecirovic nem kap szerződést Miskolcon. (dvtk.eu)
2011. február 4.:
Nyíregyháza: Holczer Ádám és Cséke György is két és féléves szerződést kötött a klubbal. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Honvéd: A kispestiek második csapat új kapussal bővült Sásdi Bálint személyében. (honvedfc.hu)
MTK: Urbán Gábor 2012-ig szerződést hosszabbított.
Vasas: "Lázok János már nem nagyon tudna külföldre menni, esetleg csak Kazahsztánba, vagy Magyarországon tudna már csak csapatot váltani. Így kijelenthető, hogy szinte biztos, hogy marad a Vasasban" - mondta Vancsa Miklós ügyvezető. (trendmediasport.hu)
Videoton: Martin Mutumba visszatér az AIK Solnához - jelentette be honlapján a svéd klub.
Vasas: Egyelőre az új tulajdonossal még nem pontosította a szakmai vezetés, milyen átigazolásokra lesz lehetőség. Vancsa Miklósék ugyanakkor minden esetőségre fel vannak készülve - hangzott el a klub sajtótájékoztatóján.
Pécs-BKV: Cseri Tamás szerződést bontott Baranyában és a közlekedésieknél folytatja pályafutását. (nb2.hu)
MTK: Egy szerb szélsőt tesztelt Garami József a Diósgyőr ellen, de a futballista nem kap szerződést. (mtkhungaria.hu)
Cegléd: Rutinos játékosokkal erősített a csapat Kurucsai Milán (Bajai LSE), Balog Marcell (Kecskeméti TE), Koncz Zsolt (Kecskeméti TE) és Domonyi Roland (Újpest) személyében. A végleges keret ezzel még nem alakult ki, a következő egy hétben még további érkezők várhatók - áll a klub sajtóközleményében.
Diósgyőr: "Vadász Viktor nagyon jó teljesítményt nyújtott és Nagy Tamás sem lógott ki a többiek közül. Tovább figyeljük a teljesítményüket" - mondta Benczés Miklós a dvtk.eu-nak.
Makó: Kónya Dénes valószínűleg érkezik az NB III-as Nagyatádtól, Bartyik Norbert viszont inkább az Orosháza ajánlatát fogadta el. Egy gólerős csatárt még keresnek. (delmagyar.hu)
Szolnok: Némedi Norbert fél évre a MÁV-hoz szerződött. A hét végi felkészülési meccsek után döntenek David Tomazic sorsáról. (szoljon.hu)
2011. február 3.:
Videoton: "César Augusto jó futballista, ez látszott a mai meccsen, de hogy nekünk segíteni tud, abban egyelőre nem vagyok biztos. Voltak szép megmozdulásai, ám jelenleg Alves jobb nála" - értékelte brazil próbajátékosát Mezey György a Cadiz elleni edzőmeccset követően.
Debrecen: A próbajátékosok közül már csak a nigériai Eugene Salami készül a DVSC-TEVA-val. (dvsc.hu)
PMFC: Cseri Tamással közös megegyezéssel szerződést bontottak. (pmfc.hu)
Szolnok-Veszprém: Bár több helyen kész tényként közölték, hogy a szolnokiak brazil légiósa, Alex de Paula féléves szerződést kötött az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Veszprémmel, a Tisza partján cáfoltak. "Alexnak élő szerződése van a klubunkkal, így nem kötelezhette el magát engedélyünk nélkül sehova sem" - mondta a MÁV FC klubigazgatója, Tóth Dénes a szoljon.hu-nak.
Szolnok: Némedi Norbert tárgyalt az NB I-es újonccal, és a héten eldönti, elfogadja-e a klub ajánlatát. (kesport.hu)
Győri ETO: A próbajátékon levő marokkói támadó középpályás, Tarik Essaad teljesítményét külön is figyelheti Pintér Attila, a Sturm elleni edzőmeccsen.(etofc.hu)
DVTK: Bár Anicet Eyenga hazautazott, később még visszaérkezik a játékos, hogy tovább tesztelhesse őt a stáb. A Budafok elleni meccsen is lesz próbázó, a kazincbarcikai védő, Nagy Tamás, valamint egy fiatal csatár is feltűnhet. (dvtk.eu)
KTE-Ereco: A csapattól távozott Némedi Norbertnek NB I-es és NB II-es ajánlatai is vannak, a héten mindenképpen dönt a jövőjéről. (baon.hu)
ZTE: A lett kapus, Melnicenko és Nánási Balázs sorsa napokon belül eldől. (ztefc.hu)
2011. február 2.:
Honvéd: Kris Bright, egy új-zélandi próbajátékos is elutazott a Honvéddal Ukrajnába. (honvedfc.hu)
MTK: Urbán Gábor ismét kék-fehérben szerepelhet.
Nyíregyháza: A Szolnok elleni meccsen bemutatkozott a két próbajátékos, Fokva Laah és Germán Tamás. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Újpest FC B: Szlezák Zoltán a Tatabánya ellen a kezdőcsapatban tesztelte a 19 esztendős Kovács Ádámot, aki a elmúlt években Belgiumban futballozott. (ujpestfc.hu)
Debrecen-Vasas: A DVSC-TEVA két fiatal játékosa, Szilágyi Péter és Rezes László fél évig kölcsönben a Vasas csapatában folytatja. (dvsc.hu)
ZTE: Több próbajátékos is szerephez jutott a Szigetszentmiklós elleni edzőmeccsen.
Honvéd: "Változatlanul szeretnénk egy irányító középpályást, és egy csatárt igazolni" - írja pepsifoci.hu-n vezetett blogjában George F. Hemingway.
Videoton: Andre Alves magasnak tartja a klub által érte kért árat. (fmh.hu)
Kecskemét-Békéscsaba-Cegléd: Balog Marcell családi okok miatt a Békéscsaba helyett a Ceglédet választhatja. (kesport.hu)
Haladás: A támadó Rácz Ferencet az NB II-es Ajkának, míg a védő Nagy Zoltánt a szintén másodosztályú Tatabányának adta kölcsön a zöld-fehér alakulat. A Hali volt kapusa, Szép Tamás megegyezett az osztrák Mannersdorf együttesével. (haladasfc.hu)
Debrecen: Balajti Ádám a törökországi edzőtábor keretének kihirdetése után dönt, hogy a DVSC-TEVA-nál marad, vagy sem. (dvsc.hu)
MTK: A Nyitra ellen 6-3-ra megnyert edzőmeccsen a kék-fehéreknél a második félidőben egy ukrán légiós állt be a védelem tengelyébe, sorsáról később dönt a szakvezetés.
Kecskemét: Bár korábban több külföldi csapattal is hírbe hozták Alekszandar Alempijevicset, a 22 éves szerb középpályás továbbra is a KTE játékosa marad, csak sérülése miatt nem kapott szerepet az edzőmeccseken. (kesport.hu)
2011. február 1.:
Nyíregyháza: Cséke György és a klub egyezségre jutott a legfontosabb kérdésekben, a szerződés megkötésére hamarosan sor kerülhet. Germán Tamás, a Pápa csatára kedden Nyíregyházára érkezett, a héten a csapattal készül, ezt követően születhet döntés a játékos leigazolásáról, várhatóan kölcsönbe érkezne. Fekete Ádám szerződést hosszabbított, de a tavaszi szezonban Szigetszentmiklóson szerepel majd kölcsönben. Peter Struhar a szlovákiai DAC csapatában marad tavaszra is. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Kecskemét: Bagi István és Hegedűs Ádám az NB II Keleti-csoportjában szereplő Mezőkövesdben folytatja. (kesport.hu)
Honvéd: A kispesti klub szerződést kötött a szlovák védővel, Peter Fieberrel, aki két és fél évre írt alá.
Siófok: Melczer Vilmos fél évre kölcsönbe érkezik Budaörsről. (budaorsifoci.hu)
Vasas-Nyíregyháza: A pepsifoci.hu információi szerint Németh Gábor a Szparival tárgyal, és ha megegyezik a klubal, akkor a Vasas helyett az NB II-be igazolhat.
Veszprém: A korábbi pápai és szolnoki csatár, Alex José de Paula fél évre az NB II-es gárdához igazolt. (naplo-online.hu)
DVSC-TEVA: A Loki igazolhat még külföldről játékost, de el is adhat futballistát a keretből olyan országba, ahol még tart az átigazolási időszak. (dvsc.hu)
DVSC-TEVA: Két légiós maradt a Lokinál a tesztelésen lévők közül, Eugene Salami és Paulo Da Silva. A többi labdarúgóra nem tart igényt a klub. Hazatért tehát a szerb Vladimir Djilas, az edzőmeccsen triplázó horvát Marko Simic és a német-szerb Filip Krstics. (dvsc.hu)
Újpest: A ma délelőtti tréningen már részt vett a brazil védő, Jhonnes, míg azt észt Jarmo Ahjupera Sopronban csatlakozott a kerethez. (ujpestfc.hu)
2011. január 31.:
Nyíregyháza: Cséke György hétfőn a Szparival edzett, ha megegyezik a vezetőkkel, a nyírségieknél folytatja. Brekk János vezetőedző Fokva Laah személyében kameruni védőt tesztel, egy kapust még mindenképpen igazolnának, és még egy támadó is érkezhet. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Győri ETO: Csatlakozik a csapathoz az edzőtáborban az Egyiptomból érkezett próbajátékos, Islam Siam és lehetőséget kap a török származású Okatan Emre is.
Diósgyőr: Vadász Viktor és Anicet Eyenga képességeit tovább teszteli a DVTK, azonban Ivan Labrado, Azur Velagić és Marjan Cvetković biztosan nem lesz a Diósgyőr labdarúgója tavasszal. (dvtk.eu)
Hétfőn egy újabb próbázó is érkezett a montenegrói Fatmir Mulabecirovic személyében.
Vasas: Lázok János a Nemzeti Sportnak elmondta, tudomása szerint angol, francia és görög első és második ligás klubok érdeklődnek iránta, és hozzátette, nincsen kizárva, hogy végül egy erősebb hazai csapatnál köt ki.
MTK: A klub több tárgyalás után megtette ajánlatát Cséke Györgynek. A játékos éjfélig dönt arról, elfogadja-e azt. (mtkhungaria.hu)
DVSC: Az Újpesttel kapcsolatba hozott Balajti Ádám ügyében még nincsen döntés. A futballista a pepsifoci.hu-nak elmondta, sok múlik majd a keddi kerethirdetésen is többek között.
Orosháza: A Békés megyeiek több próbajátékost is teszteltek a Nagymágocs elleni edzőmérkőzésen. (beol.hu)
Lombard Pápa: Zoran Supics néhány napja a grúz Dinamo Tibiliszi edzőtáborába utazott tárgyalni szerződtetéséről, de egyezség nem született. (naplo-online.hu)
2011. január 30.:
ZTE: Már csak adminisztratív teendőket kell letudni ahhoz, hogy Milan Bogunovic a kazah Zhetysuhoz szerződhessen. (zalaihirlap.hu)
Pécs: A próbajátékosok közül kettő a PMFC-nél folytathatja, de vélhetően nem az amerikaiak lesznek azok. (bama.hu)
ZTE: Az elmúlt napokban a Hódmezővásárhely két játékosa, Kökény Tamás és Varga Máté a Zalaegerszegnél volt próbajátékon. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a kék-fehér klub szerződést ajánl-e számukra, Csank János vezetőedző még nem döntött. (delmagyar.hu)
Szolnok: Ha az erősítési tervek összejönnek, Mile Krisztiánt és Koós Gábort akár kölcsön is adnák. Úgy tűnik, az elmúlt hetekben három szerb és egy montenegrói játékos (Boris Milicic, Nenad Djurovic, Branislav Vukomanovic, Milos Jokic) is meggyőzte a Tisza-parti klub vezetőit, hogy erősítést jelentenének a kék-fehérek számára. Szabó László is befutott a csapathoz Simon Antal hívására. A kapusposztra Goran Labus és Dragan Galic is jelölt. (szoljon.hu)
Nyíregyháza: "Az már biztosra vehető, hogy a múlt hét elején érkezett két kameruni játékos, Abada Fish és Mbei Simon Pasteur nem maradnak a Szparinál, nem győztek meg a játékukkal. Sokat fejlődött a fiatal kapus Hrabina Alex, így ő is velünk edzhet, és szerződést kaphat, akár csak Vasas Gergő, aki már tavaly is Téglási Gáborral készült" - mondta Brekk János vezetőedző a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.
Újpest: A korábban Győrben futballozó Jarmo Ahjupera, és a közelmúltban Debrecenben próbajátékon résztvevő brazil Jhonnes Marques de Souza is elutazott a csapattal a soproni edzőtáborba. (ujpestfc.hu)
DVSC-TEVA: Görög lapértesülések szerint Adamo Coulibaly a Panszerraikosz együtteséhez igazolhat.
2011. január 29.:
MTK: Cséke György nem lesz a kék-fehérek játékosa, miután a felek nem tudtak megállapodni a szerződés pontjaiban. (mtkhungaria.hu)
Diósgyőr: Anicet Eyenga pénteken nem bizonyíthatott, sérülése folytán csak messziről, civilben figyelte a pályán zajló eseményeket. Próbázó társaival együtt ő sem került be adminisztratív okokból a teremtorna fináléjára utazó keretbe. (dvtk.eu)
DVSC: Visszatért Debrecenbe Vladimir Djilas, akit még decemberben tesztelt a korábbi szakmai stáb. A 27 éves szerb csatár akkor meggyőző teljesítményt nyújtott, ezért a vezetés ismét szeretné tesztelni, még mielőtt döntés születne róla. Továbbra is a Lokival készül a brazil Paulo da Silva, a nigériai támadó, Eugene Salami, illetve érkezett egy szerb, de már Németországban született balhátvéd, Filip Krstic. (dvsc.hu)
Baja: A Szekszárd ellen is bizonyíthatnak próbajátékosok Bognár Györgynek. A hírek szerint néhányukkal már igen közel jutott a megegyezéshez a bajai vezetőség, hivatalos információ napokon belül várható - írja a klub honlapja.
Újpest: A klubtól távozott Urbányi Kristóf a portugál élvonalbeli Portimonenséhez került.
Szigetszentmiklós: "A légiósok jó benyomást tettek rám, képzett játékosok. Elsőre azt mondom, hogy még bármi lehet belőlük. Mészáros Márkot ismerem, hiszen korábban szerepelt nálam az utánpótlás-válogatottban. Vele, vagy a Marin Babiccsal, a horvát bal oldali védővel kezdünk majd tárgyalni" - mondta Várhidi Péter a klub honlapjának.
Győri ETO: A mai napra eldőlt, hogy a csapathoz korábban érkezett próbajátékosok a klubból mind távoztak. (eto.hu)
FTC: A három próbajátékos szerephez jut a Nyitra elleni, délutáni edzőmeccsen is. (ftc.hu)
Kaposvár: Az Olaszországba utazó keretben két külföldi próbajátékos és a Debrecentől egy évre kölcsönvett Korhut és Kardos is helyet kapott. (rakoczifc.hu)
Szolnok: "A Ferencvárostól és a Debrecentől kölcsönbe érkező játékosok ügye remélhetően vasárnapig eldől, s akár már a hét elején valamennyien bekapcsolódhatnak a közös munkába" - mondta Tóth Dénes klubigazgató a szoljon.hu-nak.
DVSC: Eugene Salami a télen járt már próbajátékon a svájci St. Gallen együttesénél is, de ott nem tartottak rá igényt.
Pécs: A két amerikai, Santiago és Boforquez is ott volt a PMFC edzésén. Kiss László a másik öt próbajátékosról is később dönt. (bama.hu)
2011. január 28.:
Tatabánya: A klub kölcsönvette a Szombathelyi Haladástól Nagy Zoltánt. A védővel ma köt végleges megállapodást a klub. Nem került viszont az egykori bányászvárosba Tereánszky-Tóth Péter, akitől a próbajátékot követően elköszöntek. (nb2.hu)
MTK: A második csapat Kaposvölgye elleni találkozóján pályára lépett három külföldi és egy magyar próbajátékos, Cséke György, sorsukról a napokban határoz a szakvezetés. (mtkhungaria.hu)
Újpest: "Teljesen kérdéses a jövőm" - fogalmazott Rajczi Péter az ujpestfc.hu-nak.
Diósgyőr: Újabb három próbajátékos érkezett. A legutóbb a Ferencvárosnál megfordult Ivan Labrado, Azur Velagić és Marjan Cvetković már a Bőcs elleni edzőmérkőzésen is bizonyíthat. Bárkányi Balázsnak viszont megköszönték, hogy eljött Diósgyőrbe, de a mutatott teljesítménye alapján ő biztosan nem lesz a DVTK labdarúgója. (dvtk.eu)
Nyíregyháza: Stanisicet ismét kölcsönadta a Szpari. A szerb hátvéd Szolnokon szerepelt ősszel kölcsönben, de ott a továbbiakban nem számítottak rá. Most a montenegroi Petrovac együtteséhez került. (nyiregyhazaspartacus.hu)
ETO-Honvéd: A két klub megállapodott, így Takács Ákos már most csatlakozik a győriekhez, és el is utazik a gárda törökországi edzőtáborába. (eto.hu)
Haladás: A védő Major Márkus, valamint a csatár Jenei Alex Sárváron folytatja. (vasnepe.hu)
Sopron: A korábbi gólkirály, Tóth Mihály nem kell az SVSE-nek. (kisalfold.hu)
Győri ETO: Christopher Oualembo személyében újabb próbajátékos érkezett. A 10-szeres kongói válogatott védekező középpályás hétfőn tölti be majd 24. életévét, és jelenleg az olasz AC Monza csapatának tagja. (eto.hu)
Győri ETO: Szerződést hosszabbított a klubbal Aleksandar Radosavljevic kapus, aki 2013. december 31-ig szóló kontraktust írt alá. (eto.hu)
Kecskemét: Biztossá vált, hogy Szinisa Radanovics (védő, Hajduk Kula), valamint Zoran Akovics (kapus, Bar) is a KTE-Ereco-ban folytatja - erről Tomiszlav Szivics vezetőedző beszélt a Magyar Szónak.
Videoton: 12 játékost vinnének el a Videotonból, André Alves viszont akár maradhat is a télen.
2011. január 27.:
Győri ETO: A horvát Vedran Niksiccsel 4,5 éves szerződést kötöttek a zöld-fehérek.
Győri ETO: A héten újra tárgyalt a klub Simon Andrással, aki könnyen lehet, hogy mégis a zöld-fehérek játékosa lesz. Visszatért a a felkészülés elején megsérült Zoran Milovac. Továbbra is folyik a tárgyalás Vedran Niksic és Jurica Pranjic ügyében, ám az NK Osijek két futballistáját több klub is hívja. A korábban szabadlistára tett Ji-Paraná és Lasha Totadze az ETO keretének tagja marad. A két argentin, Juan Ignacio Briones és Carlos Marinelli végleg távozott, Jarmo Ahjuperának új csapatot keresnek. (kisalfold.hu)
Pécsi MFC: Hiába várták próbajátékra az amerikai Edward Boforquezt és Miguel Santiagót, a légiósok nem érkeztek meg. (bama.hu)
DVSC-TEVA: A nigériai Eugene Salami elnyerte a szakmai stáb tetszését, de tovább szeretnék tesztelni, mint ahogy Marko Simicet is, aki pénteken visszatér Debrecenbe. (dvsc.hu)
Debrecen: Az nb1.hu cikke szerint megfelelő ajánlat esetén távozhat a DVSC-TEVA litván kapusa, Mindaugas Malinauskas.
Debrecen: Négy próbázón továbbállt, Patrick Kalambay, Jhonnes Marques de Souza, Xhevdet Gela, Anicet Eyenga nem lesz a Loki játékosa, Marko Simic, Eugene Salami és Paulo da Silva ellenben tovább győzködheti a szakmai stábot, hogy érdemes velük számolni. (dvsc.hu)
ETO-Lombard: Bár az őszt Pápán, kölcsönben töltő Zoran Supic a felkészülést is a Lombardnál kezdte meg, most a győri klub engedélyével Törökországba igazolt, ahol a grúz Dinamo Tbiliszi teszteli, sorsa napokon belül eldőlhet. lombardfcpapa.hu
2011. január 26.:
Kecskemét: A delmagyar.hu értesülései szerint Némedi Norbert és a klub közös megegyezéssel szerződést bontott.
FTC: - A három próbajátékos 1-2 napja van nálunk, még nem tudtak megfelelően akklimatizálódni, a legfontosabb, hogy nem sérültek meg. Két hétig tesztelhetjük őket, utána eldöntjük, hogy mi lesz a sorsuk - mondta Prukner László Matias Birgéről, Matias Sosáról és Ali Hassanról a Szabadka elleni meccs után az (ftc.hu)-nak.
PMFC: Marko Scsepanovics és Sztevan Pavicsevics Barcsról, Egejuru Godslove és Ellis Samuel Ato Kaposvárról, Edward Boforquez és Miguel Santiago Amerikából érkezett tesztelésre. (bama.hu)
Honvéd: A kispestieknél több új próbajátékos is pályára lépett az UTA Arad elleni edzőmeccsen: a montenegrói Bozo Milic teljesítménye nem győzte meg a szakmai stábot, tőle elköszöntek, a horvát Mate Brajkovic duplázott a találkozón, őt tovább tesztelik. A szlovák Peter Fieber és a brazil Flavio Beck Junior szerződtetését javasolja a vezetőségnek Supka Attila. (honvedfc.hu)
FTC: Gárdos András a Sheffield Unitedhez igazol.
Kecskemét: Némedi Norbert tulajdonosi döntés alapján nem tarthatott a csapattal a novigradi edzőtáborba. (baon.hu)
Pécs: A Barcsból érkező két szerb játékos, Pavicsevics és Sztepanovics, valamint a két afrikai idegenlégiós, a Kaposvártól érkező Godslove és Ato bizonyíthatja tehetségét a ZTE elleni edzőmeccsen. (pmfc.hu)
DVSC: Salami mellett még négy labdarúgót tesztelt a Loki az FC Bihor ellen: az olasz Patrick Kalambay, a horvát Marko Simic, a brazil Jhonnes Marques de Souza és honfitársa, Paulo da Silva bizonyíthatott. (dvsc.hu)
DVTK: Benczés Miklós egy újabb próbajátékost is szemügyre vehet a mai Szolnok elleni edzőmérkőzésen. A 24 éves Anicet Eyenga 191 cm magas és csatárposzton vethető be. (dvtk.eu)
Diósgyőr: Sem Bogáti Péter, sem Vadász Viktor nem lesz tagja tavasszal a Diósgyőr keretének. Benczés Miklós szerint még öt minőségi játékost kellene igazolniuk, ha versenyben akarnak lenni a feljutásért a Szparival. (minap.hu)
FTC: Birge és Sosa ingyen érkezhet.
Diósgyőr: Egy 20 éves, fiatal védő kapcsolódott be a Benczés-csapat munkájába próbajátékosként Bárkányi Bálint személyében. (dvtk.eu)
Nyíregyháza: A pepsifoci.hu által korábban megírtaknak megfelelően csatlakozott a Szparihoz Holczer Ádám, a hálóőr egy hétig biztosan a piros-kékekkel edz. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Győri ETO: A klubtól távozott Vincente Arze bolíviai játékos, így az edzőmeccsen a próbajátékos nem fog bemutatkozni. (eto.hu)
Szolnok: Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Ferencvárossal Fitos László, Nikola Jakimovszki, Pölöskey Péter és Kulcsár Dávid kölcsönvétele ügyében, valamint a Debrecennel, két fiatal támadója átigazolása kapcsán. Remili algériai megkereséséről nem tudnak, és nem is mondanának le róla. (szoljon.hu)
MTK: Hrepka Ádám a jövő héttől edzhet újra, feltehetően marad kék-fehérben. (delmagyar.hu)
2011. január 25.:
Szigetszentmiklós: Kölcsönvették Fekete Ádámot a Nyíregyházától. A futballista korábban szerepelt az angol Stoke City együttesében, valamint a Balmazújvárosban és a Tuzsérban is - írja az NB II-es klub honlapja.
Kaposvár: Kardos Norbert és Korhut Mihály, a DVSC-TEVA két fiatal játékosa kölcsönbe kerül a zöld-fehérekhez egy évre, de amennyiben a Lokinak a nyári átigazolási időszakban szüksége lesz rájuk, a szerződés értelmében visszatérhetnek Debrecenbe. (dvsc.hu)
Honvéd: A horvát Ivan Lovrics 2,5 éves szerződést kötött a kispestiekkel.
Újpest: Bán Zsolt, Bogdán Márk, Domonyi Roland, Ganczer Péter, Kovács Imre, Kovács Dávid, Hibó Imre, Gyűrű László és Urbányi Kristóf új csapatot kereshez magának. (ujpestfc.hu)
DVSC: Nikolov Balázs kétéves szerződést írt alá.
Újpest: Tisza Tibor a pepsifoci.hu-nak elmondta, egyelőre nem hosszabbít, külföldre szeretne menni.
Vasas: Mint azt korábban jeleztük, Lázok János külföldre vagy Győrbe is kerülhet a télen. A Nemzeti Sport információi szerint Angliából érdeklődnek a labdarúgó iránt.
DVSC: A Loki szerződést bontott Katona Attilával, aki így szabadon igazolható vált. (dvsc.hu)
FTC: Megérkezett a harmadik próbajátékos. A stáb végül a 22 esztendős támadót, Ali Hassant teszteli Birge és Sosa mellett. (ftc.hu)
Diósgyőr: Horváth Gábor jelenleg külföldi próbajátékon van, amennyiben megfelel és a DVTK is kedvező ajánlatot kap, akkor hozzájárulnak a távozásához. (dvtk.eu)
Nyíregyháza: Két új próbajátékos csatlakozott a Nyíregyháza Spartacus keretéhez, mindketten Kamerunból érkeztek a nyírségbe. Egyikük, Abada Fish négyszeres válogatottnak mondhatja magát és védekező középpályás, míg társa, Mberi Simon Pasteur a széleken bevethető. (nyiregyhazaspartacus.hu)
2011. január 24.:
Siófok: Csordás Csaba hétfőn egy éves szerződést írt alá a Balaton-partiakkal. (delmagyar.hu)
Vasas: Tulipán Ákos visszatért Szigetszentmiklósról, mivel ott egy rutinosabb hálóőr mellett döntöttek. Németh Gáborral Vancsa Miklós ügyvezető már mindenben megegyezett, így kicsi az esély arra, hogy meghiúsul az egykori angyalföldi hálóőr szerződtetése. (labdarugas.vasassc.hu)
Makó: Az U15-ös csapat két frontembere, Babolek Zoltán és Gera Dávid Olaszországban, a Serie B 11. helyén álló Empoli utánpótlás csapatánál egy hetes próbajátékon vesz részt. Előbbi egyébként nagyon kapós, múlt héten az agárdi Sándor Károly Akadémiánál (MTK) már eltöltött egy hetet - írja a klub honlapja.
Tatabánya: Ködöböcz Csaba és Tóth Zoltán már aláírta szerződését, s hamarosan így tesz Branko Duric is, akivel mindenben sikerült megállapodni. A mai napon másik két játékos is próbajátékra érkezett, a bal oldali védő, korosztályos válogatott, a Szombathelyi Haladásban szereplő Nagy Zoltán, illetve a Videoton-nevelés, de legutóbb a kanadai első osztályban profiskodó középpályás, Tereánszki-Tóth Péter. Szalai Tamás már a nyári szerződéshosszabbítás tárgyalásai során jelezte, hogy szeretné pályafutását Ausztriában folytatni, s ezt a szándékát most is megerősítette. (fctatabanya.hu)
Szigetszentmiklós: Mojzer Györgyöt kölcsönadták az NB III-as Csepelnek - írja a klub honlapja.
Budaörs: Sándor István (Sándor György testvére) a fehérorosz bajnokság egyik élcsapatához igazolt. budaorsifoci.hu)
DVSC: "A két próbajátékon lévő csatár, Salami és Simic nagyon jól mozgott. Remek képességű, képzett támadók, akik veszélyesen futballoztak, és gólokat lőttek. Meglátjuk, hogy a későbbiekben még hogy teljesítenek. Azt viszont sajnálom, hogy Nikolov korán megsérült. Rutinos, jó védő, akire szükségünk lenne, mert rövidtávon megoldást jelenthet a problémánkra" - mondta Zdenek Scasny a dvsc.hu-nak.
Kaposvár: A Nagyatád ellen megnyert edzőmeccsen a DVSC II-től érkező Kardos Norbert, az ősszel a Kozármislenyben játszó Kollega Krisztián, a Szekszárdon futballozó Kohány Gábor, valamint a portugál Andre Portulez személyében több próbajátékos is pályára lépett. (sonline.hu)
Kecskemét-Nyíregyháza: Holczer Ádám kölcsönben vagy végleg, de valószínűleg a Szparinál folytatja.
Kazincbarcika: Sebők Tibor és Botló Ádám németországi munkát vállalt és ott alacsonyabb osztályba igazol, Kiss Mátét visszarendelte a Paks, Domán Tamás próbajátékon szerepel a Vegyésznél - írja a klub honlapja.
Nyíregyháza: Három fiatal (Gergely, Tudja és Reznek) az első csapattal csinálja végig a felkészülést. Brekk János vezetőedző a következőket mondta a kerettel kapcsolatban: "Az Erdélyi ügyet a jövő héten szeretnénk lezárni. Azt kérjük majd, hogy olyan játékos érkezhessen a DVSC-től kölcsönbe, akire szükségünk van. Több igazolásra most nem gondolunk, de ilyenkor minden megtörténhet." (nyiregyhazaspartacus.hu)
2011. január 23.:
Ferencváros: Három argentin játékos csatlakozik hétfőtől a zöldekhez.
Paks: Böde Dániel csak akkor számít a Bielefeldéhez hasonló "nyugati ajánlatra", ha a tavasszal is jól teljesít, ezért most nem érdekli más, csak a saját klubja. (paksifc.hu)
Diósgyőr: Bár mindkét szombati edzőmérkőzését megnyerte a DVTK, Benczés Miklós vezedző nem szorgalmazza a Putnok (3-2), illetve a Kazincbarcika (4-1) ellen pályára lépő próbajátékosok szerződtetését. (dvtk.eu)
Makó: Öt év után távozik Kulacsik Tamás, a támadó középpályás a KITE-Szeged nagy terveket szövögető NB III-as csapatában folytatja pályafutását. (delmagyar.hu)
2011. január 22.:
Honvéd-MFA: Hat próbajátékos is szóhoz jutott a Törökbálint elleni edzőmeccsen: Salami kameruni, Dudu nigériai, Nikolics szerb, Hadzsibulics bosnyák, Demikis lett, Veikutis pedig észt. (honvedfc.hu)
PMFC: Odrobéna Péter próbajátékon szerepel a PMFC-nél. A korábban a Vasasnál és a Nyíregyházánál is megfordult, élvonalbeli tapasztalattal is bíró középpályás Kazincbarcikáról érkezett a piros-feketékhez. (pmfc.hu)
Siófok: A klub hivatalosan is bejelentette, hogy Csordás Csaba a Balaton partján folytatja. (bfc-siofok.hu)
2011. január 21.:
Haladás: A pápaiak lett légiósa, Vadims Zulevs csütörtökön érkezett Szombathelyre, és várhatóan egy héten keresztül teszteli őt Aczél Zoltán. (haladas.vasnepe.hu)
Lombard: A vezetés jelezte Nagy Sándornak, szerződése nyári lejárta után is megtartanák.
DVSC: A Loki szerződést ajánlott Nikolov Balázsnak, így a Vasasnál már kezdenek lemondani róla.
Győri ETO: Várhatóan a hétvégén próbajátékra érkezik Paulo Henrique Barbosa Pimentel. A brazil származású 1987-es születésű 184 cm-es csatár hazáján kívül Kínában és Vietnamban is játszott. (eto.hu)
Lombard Pápa: A korábban a Ferencvárosnál és Diósgyőrben is megfordult Zsivoczky Norbert a Veszprém megyeieknél folytathatja.
Honvéd: Hercegfalvi Zoltán január huszonnegyedikén edzésre jelentkezik előző csapatánál, a Kansas City Wizardsnál – ezt Supka Attila vezetőedző mondta a Nemzeti Sportnak. Az egyelőre kérdés, dűlőre jut-e egymással a két klub a csatár újbóli átigazolásának ügyében.
DVSC-TEVA: Laczkó Zsolt hivatalosan Olaszországba igazolt, mivel aláírta 3,5 éves szerződését a Sampdoriával, így akár már a következő, Juventus elleni meccsen is pályára léphet a ballábas magyar válogatott. (dvsc.hu)
MTK: Próbajátékon vesz részt a kék-fehéreknél Cséke György. A 27 éves, majd 2 méteres belső védő Nyíregyházán és Bőcsön futballozott, az utóbbi időszakban pedig a Budapest Honvéd együttesét erősítette. (mtkhungaria.hu)
Békéscsaba: Gajda Istvánnal mindenben megegyezett a klub, de a csatár időt kért, hogy megbeszélje a költözést családjával. Balog Marcellel szintén szóban már megállapodott a klub vezetése, sőt a Kecskemét is rábólintott az ügyre, de egyelőre a játékos még hezitál a döntésen. Kállai Norbert a Kaposvölgyétől érkezett próbajátékra. (nb2.hu)
ZTE: Dézsi Attila, a ZTE FC ügyvezetője a zalaihirlap.hu-nak elmondta: leghamarabb szombaton dönthetnek arról, hogy a kazah FC Zhetysu által a Bogunovicsért kínált kivásárlási összeget elfogadja-e a klub. Djordje Kamber esetében egyelőre nem futott be olyan ajánlat, amely megfelelő lenne a zalaiaknak.
Szigetszentmiklós: Az SZTK-Erimában folytatja pályafutását Tarczy Pál, aki ősszel még a Szolnok kapusa volt - számol be az NB II-es gárda klubhonlapja.
Szolnok: A DVSC-TEVA elleni edzőmeccsen újabb lehetőséget kaphatnak a próbázók, köztük a 29 éves szerb balhátvéd, Vukomanovic. (szolnokimavfc.hu)
2011. január 20.:
Újpest: Mészöly Géza szeretné, ha Tisza Tibor maradna a Megyeri úton, ha viszont távozik, szeretné pótolni.
DVSC-TEVA: A lejárt szerződésű Kiss Zoltán a görög élvonalbeli Panszerraikosznál folytatja.
Honvéd: Lőrincz Emil váltja Gabala Krisztiánt a második csapat élén. (honvedfc.hu)
Győri ETO: Vincente Arze személyében egy 25 éves bolíviai próbajátékos csatlakozott a csapathoz. (eto.hu)
Kecskemét: Preklet Csaba aláírt a KTE-hez. (delmagyar.hu)
FTC: A brazil Adrianót kölcsönadta a Fradi az Oestének, a bekk május 16-ig lesz a brazil együttes játékosa. (ftc.hu)
Nyíregyháza: Fekete Ádámot Szigetszentmiklósra hívnák, a csatár ma elutazott, hogy ismerkedjen az ottani körülményekkel, és előzetes megbeszélést folytasson, majd utána dönt a továbbiakról. (nyiregyhazaspartacus.hu)
REAC: Mátyus János próbajátékosoknak is szerepet ad a szombathelyi teremtornán. (mlsz.hu)
Diósgyőr: A vezetés NB I-es szintű játékosokkal célozná meg a visszajutást.
Kaposvölgye: Gyarapodik a keret, Nagy Tibor tegnap már 16 játékosnak tartott edzést - írja a klub honlapja.
Diósgyőr: Zelenyánszki László és Dócza Gábor személyében két fiatal próbajátékos érkezett Gyuláról. (dvtk.eu)
ZTE: Két fiatal kapus érkezett próbajátékra: az orosz harmadik vonalbeli FK Oreltől Vjaceslav Horkin, valamint a lett FK Blazma Rezakne portása Vitalijs Melnicenko. (ztefc.hu)
FTC: Andre Schembri a Times of Malta c. lapnak is megerősítette, amit pár napja a pepsifoci.hu-nak elmondott, tárgyal a Fradival, de sok újdonsággal nem tud szolgálni.
Újpest FC B: "Még egyikük sem győzött meg arról, hogy érdemes lenne leigazolni. Csak azért, hogy létszámban meglegyünk, nem szerződtetünk senkit" - mondta a próbajátékosokról Szlezák Zoltán vezetőedző. (ujpestfc.hu)
DVSC: Nem lesz a Loki labdarúgója a szlovák Peter Cvirik, aki a stáb szerint nem jobb, mint a keretben szereplő védők. Továbbra is Debrecenben készül a finn-koszovói Xhevdet Gela, a kameruni Anicet Eyenga, a szerb balhátvéd, Josip Projics és a bosnyák középpályás, Denaldin Hamzagics. Mindannyian pályára lépnek majd a holnap 14 órakor kezdődő Szolnok elleni felkészülési mérkőzésen. (dvsc.hu)
Szolnok: Két macedón középpályás, a 25 éves Toni Brnjarcevski és a 23 éves, korosztályos Európa-bajnokságon is szerepelt Saban Suliman, valamint a 192 centi magas szerb belső védő, Djurovic Nenad kap lehetőséget ezen a héten. (szoljon.hu)
Ajka: A vezetés bejelentette, csökkentett költségvetés lép életbe a tavaszra, a játékosok a héten gondolkodhatnak a hogyan továbbról. Kölcsönbe érkezik Rácz Ferenc Szombathelyről, ugyanakkor Páli Norbert bejelentette, hogy felhagy a profi labdarúgással, míg Manganelli Attila anyagi okokból Ausztriában folytatja pályafutását. (naplo-online.hu)
2011. január 19.:
PMFC: A klub az eddiginél kedvezőbb ajánlatot tett az élvonalbeli klubok által csábított Lovrencsics Gergőnek, most a játékos válaszát várja. (bama.hu)
Honvéd: A Vasas ellen pályára lépett próbajátékosok, Ivan Lovric, Borisz Bjelkanovics, Sásdi Bálint, Fieber Péter, Dmitrijs Medeckis és Arvydas Veikutis szombatig maradnak, ezt követően döntenek a sorsukról. (honvedfc.hu)
DVSC: Laczkó Zsoltot 830 ezer euróért megvette a Sampdoria.
Haladás: Nagy Gáborral két és fél évre szóló szerződést kötött a klub. A vezetés az eddigi érkezők mellett még egy csatárt szeretne igazolni. (vasnepe.hu)
Szigetszentmiklós: Sallai Balázs csatlakozott a kerethez. (nb2.hu)
Újpest-DVTK: Az nb2.hu meg nem erősített információi szerint a Diósgyőr is képben van Tisza Tibor jövőjét illetően.
Videoton: Török lapértesülések szerint Andre Alvest a Bursaspor vinné.
DVSC: Laczkó Zsolt iránt nem csak a Sampdoria érdeklődik.
DVSC: Xhevdet Gela személyében koszovói származású, de finn állampolgársággal is rendelkező, a középpálya több pontján bevethető futballistát tesztel a Loki. A labdarúgó egyelőre a második csapattal készül. (dvsc.hu)
Honvéd: "E pillanatban például akadémistáink próbajátékon vesznek részt az Aston Villánál, a Vicenzánál, a Herculesnél, a Twenténél, a Blackburn Roversnél, és egy csapat most készülődik próbajátékra több olasz első osztályú klubhoz" - írja pepsifoci.hu-n vezetett blogjában George F. Hemingway.
Haladás: Szerda délelőtt már a csapattal edzett a Ciprusról hazatérő Nagy Gábor. A vezetés kora délután tárgyal a futballistával, aki a tervek szerint két és fél évre ír majd alá. (haladas.vasnepe.hu)
FTC: A második csapattal készül a korábban a VfB Stuttgartnál is megfordult fiatal tehetség, Varga Bence. (bencevarga.de)
Diósgyőr: Bogáti Péter és Vadász Viktor után megérkezett a harmadik próbajátékos Miskolcra: Franklin Ayodele Amankwa 189 cm magas csatár és az elmúlt években Szerbiában játszott.
Gyirmót: Terveznek erősíteni, de a nevek egyelőre nem publikusak. (nb2.hu)
Budaörs: "Természetesen, ha első osztályból jönne felkérés, akkor mindenképpen kipróbálnám magam" - mondta Farkas Ádám az nb2.hu-nak.
Kozármisleny: Asztalos Dániel és Karacs Roland személyében két fiatal csatlakozott a kerethez, egy belső védőt és egy csatárt még igazolnának. Koplárovics Béla marad, nem tér vissza viszont korábbi egyesületéhez Suba János, ő inkább Ausztriában, alacsonyabb osztályú csapatnál folytatja. Bizonytalan még Lauer Norbert és Fónai Balázs sorsa, Kollega Krisztián az élvonalbeli Kaposvárnál szerepel próbajátékon, Kiss Márton iránt pedig a szintén NB I-es Siófok és a Pápa érdeklődik. (bama.hu)
2011. január 18.:
DVSC-TEVA: A próbajátékosok közül három kapustól is elköszönt a Loki.
Kecskemét: A klubbal szerződést bontó Csordás Csabát több magyar élvonalbeli klub is megkereste.
Győri ETO: Simon András nem írt alá a zöld-fehérekhez, a volt liverpooli, U20-as vb-bronzérmes csatár Klement Tibor ügyvezető elmondása szerint máshonnan kapott "visszautasíthatatlan ajánlatot". (eto.hu)
Vasas: Tulipán Ákos három napig az NB II-es Szigetszentmiklósnál vendégeskedik, az angyalföldiek szándékai szerint fél évre, kölcsönbe adnák a fiatal kapust, hogy rutint szerezzen. (labdarugas.vasassc.hu)
Diósgyőr: Lipusz Norbert, Bogáti Péter és Vadász Viktor továbbra is a miskolciakkal készül, döntés azonban még nem született arról, hogy szerződtetik-e őket. Elsősorban a hiányposztokat erősítenék meg, így leginkább csatár, támadó középpályás és belső védő pozícióba keresnek embert a DVTK-nál. (minap.hu)
Kecskemét: A KTE tartalékegyüttesében két próbajátékost tesztelnek jelenleg: Sapomoa Frank a német Mönchengladbach együttesében nevelkedett, Sánta Attila pedig a Győri ETO alkalmazásában áll, hétszer már szerepelt az élvonalban is, és több Ligakupa-találkozón lehetőséget kapott. (kesport.hu)
Ferencváros: Prukner László cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint a korábbi Chelsea- és Fenerbache-játékos, Mateja Kezman neve felmerült volna az Üllői úton.
Budapest Honvéd: Az együttes honlapján is megerősítették, hogy Ivancsics Gellért a tavaszt kölcsönben Kispesten tölti. (honvedfc.hu)
Kazincbarcika: Simeon Stevica távozott a klubtól. (kbscfc.gportal.hu)
Makó: Orosházáról Retek Flórián érkezik, míg Kulacsik Tamás a KITE-Szegedben folytatja. Folyamatosan érkezhetnek próbajátékosok a klubhoz, de a legnagyobb szükség egy gólerős támadóra lenne Kolozsvári János vezetőedző szerint. (delmagyar.hu)
DVSC-TEVA: A Loki kameruni támadót tesztel Anicet Eyenga személyében, aki legutóbb Algériában futballozott.
2011. január 17.:
Újpest: Simon Krisztián fél évre aláírt a Feyenoordhoz.
Kaposvölgye: Egy magyar szakember közbenjárásával két játékos Los Angelesből érkezhet a klubhoz - írja a klub honlapja.
DVSC: A kapus Nenad Novakovic hároméves szerződést kötött a debreceniekkel.
Újpest: Az edzőtáborba az első keret tagjai mellett elutazik a második csapatból Popovics Bertold, Lázár Bence, Szalai Vilmos és Bozsó Antal is, valamint Sopronban tovább teszteli a szakmai stáb a 20 éves Rasztovits Dávidot. Simon Krisztián ismét Hollandiában tartózkodik a Feyenoord csapatánál, és egyelőre nem tart a kerettel Tisza Tibor sem, aki délután Kovács Zoltánnal egyeztet jövőjéről. (ujpestfc.hu)
DVSC: Zdenek Scasny elmondta, néhány próbajátékostól valószínűleg hamarosan elbúcsúznak, de mielőtt neveket mondana, szeretne egyeztetni a klubvezetőkkel. (dvsc.hu)
Lombard Pápa: Egy nigériai támadót vár a szakvezetés - mondta Véber György a lombardfcpapa.hu-nak. A korábbi Kaposvölgye-játékos, Dóczi Krisztián csatlakozott az NB III-as együtteshez, amelyhez próbajátékosok is érkeztek (Vasas Viktor, Lőrincz Péter, Gorjánácz Márió, Babacar Sarr).
Videoton: Horváth Gábort végleg megvenné a NAC Breda.
Ferencváros: "Szeretnénk két-három játékost igazolni. Ám a kiszemelt magyar futballistáknak élő szerződésük van, a kivásárlásuk megfizethetetlen számunkra. Az argentin Estudiantes de La Platától várunk két-három játékost próbajátékra, ha közülük egy vagy jobb esetben két labdarúgó beválik, akkor én már boldog leszek" - mondta Prukner László a Magyar Hírlapnak.
Békéscsaba: A napokban bekapcsolódott az edzésekbe az NB I-et magjárt Simon Attila, aki Angliában dolgozott, és legutóbb a Battonyai TK NB III-as csapatában játszott. Balog Marcell kölcsönben visszatér az Előréhez, Gajda Istvánt hétfőre várják, a DVSC-től a kapus Szécsi Gergő érkezett. Bakró Géza az NB III-as Szarvasi FC-ben folytatja pályafutását, míg a sérüléséből lábadozó, fiatal Bagó Tamás iránt a Szabadkígyós érdeklődik. (beol.hu)
Haladás: A fiatal Tamás Krisztián olasz sajtóértesülések szerint hamarosan aláírhat a Milanhoz. (vasnepe.hu)
2011. január 16.:
FTC: Bolíviai lapértesülések szerint a Ferencvárostól elküldött Iani Verón a Libertadores Kupában érdekelt Jorge Wilstermann együttesénél folytatja.
Bőcs: A fiatal Hokk Ádám az NB III-as Kemecse együtteséből érkezett tesztelésre. A futballista jobb oldali védőként magabiztosan mozgott a Temesvár ellen, sorsa később dől el. (bksc.hu)
Videoton: Mezey György legfeljebb egy-két érkezővel számol. (vidi.hu)
Újpest: A Nemzeti Sport információi szerint Simon Krisztiánért bejelentkezett a német Werder Bremen, az Eintracht Frankfurt, a Hertha BSC, a VfB Stuttgart, valamint a Hoffenheim is. Utóbbi alakulat 700 ezer eurót (azaz csaknem 200 millió forintot) kínált a labdarúgóért.
FTC-Szolnok: Információink szerint Fitos László szinte biztosan a Tisza partján folytatja kölcsönben.
2011. január 15.:
DVSC: Pályára lépett négy próbajátékos is a Debrecen játékosainak egymás közötti felkészülési mérkőzésén, így a szlovák Peter Cvirik és a szerb balhátvéd, Josip Projics is. Az egyik kapuban a szerb Nenad Novakovics állt, a másikban pedig a hétszeres osztrák U21-es válogatott, 21 éves Wolfgang Schober, aki a Bayern Münchenben nevelkedett, legutóbb pedig a Salzburg játékosa volt. (dvsc.hu)
Videoton II: A Nagyecsed elleni edzőmeccsen pályára lépett, és gólt is szerzett az őszi szezont kölcsönben Bicskén töltő Bezerédi Ádám is. (vidi.hu)
DVSC: A bosnyák középpályás, Damzagic Denaldin bizonyíthatott a szakmai stábnak a délutáni egymás közti játék alkalmával. (dvsc.hu)
FTC: Elutazik az első kerettel a szovátai edzőtáborba két fiatal játékos, Fülöp Noel és Peszmeg Viktor is. (ftc.hu)
Vasas: Németh Gábor és Nikolov Balázs is ott van az angyalföldiek keretében a szegedi teremtornán.
Diósgyőr: A jövő héten várhatóan megérkeznek azok a próbajátékosok, akiket, ha megfelelnek, be kell építeni a csapatba, így akkor kezdődik el a taktikai felkészülés - mondta Benczés Miklós vezetőedző. (dvtk.eu)
ZTE: Horváth András megállapodott a klubvezetéssel és 2012. nyaráig meghosszabbította az egyébként idén lejáró szerződését. (ztefc.hu)
DVSC: Próbajátékra érkezett egy szerb balhátvéd, Josip Projics, aki legutóbb a Nepradak együttesében játszott. (dvsc.hu)
Vasas: Vakthang Pantskhava nem fogadta el a klub által javasolt szerződésmódosítást, és távozott. (labdarugas.vasassc.hu)
DVSC: Angol sajtóhírek szerint a Crystal Palace vinné Czvitkovics Pétert.
Mezőkövesd: Huszák Géza nem tervez komoly változtatást a keretben. (nb2.hu)
Kaposvölgye: Ato, Sandro és Sevel még egyeztet menedzserével, de minden bizonnyal máshol folytatja. (nb2.hu)
Kozármisleny: Csaba Gergő valószínűleg az NB III-as Pogányban vagy Bogádon folytatja. (nb2.hu)
Makó: Retek Flórián érkezik Orosházáról a távozó Kulacsik Tamás helyére. (nb2.hu)
Veszprém: Megegyezett a klubbal a legutóbb Szolnokon szerepelt Molnár Zoltán. (naplo-online.hu)
BKV Előre: Ribi Roland érkezik a télen Mórról. (fmh.hu)
2011. január 14.:
Siófok: Eldőlt, hogy Szili Attila nem igazol a Balaton-partiakhoz. (sonline.hu)
Győri ETO: Djordje Cetkovics kölcsönben a Buducsnoszt Podgoricánál folytatja pályafutását. (eto.hu)
KTE-Ereco: A már jó ideje Kecskeméten tréningező Szinisa Radanovics és Zoran Akovics is aláírt a csapathoz. Előbbi egyéves, utóbbi kétéves kontraktusra kanyarította rá a nevét. (delmagyar.hu)
DVSC-TEVA: Olasz sajtóhírek szerint a Sampdoria továbbra is figyeli Laczkó Zsoltot.
ZTE II: A csapattal edz az U19-es kerethez tartozó Jasarevic Mahir és Pál Dávid, valamint az U17-es csapat játékosa, Horváth Patrik. Szabó Péter személyében egy ZTE-nevelésű, legutóbb Szlovéniában játszó próbajátékosa is lehetőséget kap. (ztefc.hu)
Haladás: Halmosi Péter 3,5 éves szerződést kötött a szombathelyiekkel - hivatalos.
MTK: Az U19-es Eb-bronzérmes Szabó Lászlót információink szerint a dunaszerdahelyi DAC szerződtetné.
Siófok: Minden akadály elhárult az elől, hogy Sowunmi Thomas Ciprusra igazoljon - írja a sportnetcy.com. A korábbi válogatott támadó az élvonalbeli APOP Kynrias Peyias együtteséhez szerződött másfél évre.
DVSC-TEVA: Czvitkovics Péterért egyelőre külföldről és itthonról sem érkezett konkrét ajánlat.
Kecskemét: Távozik a KTE-Ereco csapatától az együttes eddigi kapitánya, Csordás Csaba.
Bőcs: Nem marad a klubnál Rubint Gergő, akinek nek túl sokba kerül az utaztatása így visszatért Rimaszombatra. Siróczki Gergő sorsa kérdéses, Katona Attila és Essema Etogo egyaránt a Loki játékosa, előbbi távozhat Bőcsről, utóbbi esetében még nincs döntés. Andrei Enescu iránt a Szolnok érdeklődik, Szabó Ádámot a ZTE, hamar Zsoltot két élvonalbeli klub is kinézte magának, Bakos Bence pedig Tiszakanyárra kerülhet. A 15 éves Ternyik Máté egy élvonalbeli olaszországi klub akadémiáján készülhet a jövőben. (bksc.hu)
Pécs: Tovább egyeztet egymással a PMFC és Lovrencsics Gergő, aki iránt több élvonalbeli klub is érdeklődött informálisan, ám hivatalos megkeresés még nem történt. (pmfc.hu)
2011. január 13.:
Haladás: A Cipruson légióskodó Nagy Gábor gyakorlatilag mindenben megegyezett a szombathelyiekkel, és 2,5 évre írhat alá a 10 év után a Halihoz visszatérő középpályás. (szombathelyihaladas.hu)
FTC-Szolnok: Akár négy zöld-fehér játékos is a Tisza-partra költözhet.
ZTE: Szabó Ádámot, a Bőcsi KSC fiatal kapusát a Zalaegerszeg teszteli hétfőtől - írja az Észak-Magyarország.
Videoton: André Alvesért nem érkezett még konkrét ajánlat.
Győri ETO: Az NB II-es csapat 18 éves tehetsége, Windecker József az első kerettel edzett, míg Ji-Paraná a második csapattal gyakorolt. (eto.hu)
Vecsés: Az NB III-as Szolnoki Spartacustól távozóban lévő Ulvicki Mihállyal és Hevesi-Tóth Tamással tárgyalnak. (szoljon.hu)
ZTE: A zalai klubhoz magát elkötelező Ivan Delic 4,5 évre írt alá. (ztefc.hu)
Ferencváros: A klubot télen elhagyó Sam Stockley az angol hatodosztályú AFC Telford Unitedhoz igazolt, számol be róla a NonLeagueDaily.com.
DVSC-TEVA: A Loki saját nevelésű kapusa, Szécsi Gergő Békéscsabán folytatja pályafutását. (civishir.hu)
DVSC-TEVA: A tesztelésen lévő szlovák kapus, Pavol Kovác édesapja súlyosan megbetegedett, ezért a játékos hazautazott, és nagy valószínűséggel nem is tér vissza Debrecenbe. (dvsc.hu)
Ferencváros: - A keretünk még eléggé képlékeny. Lesznek olyan labdarúgók, akiket kölcsön adunk, és elképzelhető az is, hogy két-három futballista érkezik - mondta Prukner László a Blikknek.
2011. január 12.:
Újpest: Egy részletet leszámítva megegyeztek Simon Krisztián kölcsönadásának ügyében a Feyenoorddal.
Győri ETO: A napokban még az első csapattal edz az ősszel érkezett Juan Ignacio Briones, de több ajánlatot is kapott Olaszországból és Argentínából, ezért néhány napon belül távozik. Carlos Ariel Marinellivel, a 28 éves támadó játékossal az ETO közös megegyezéssel a munkaszerződést megszüntette. (eto.hu)
Veszprém: Vágó Attila vezetőedző arra kérte a vezetőket, hogy próbáljanak megegyezni két korábbi játékosával, Molnár Zoltánnal és Hevesi Tóth Tamással, ezen felül pedig szeretnének igazolni egy, vagy két csatárt. Ezen a poszton szóba került Germán Tamás, a Lombard Pápa támadója, emellett pedig a napokban tesztelnek 3-4 fiatal játékost, például Kovács Gábort, aki az FC Ajkában kevés lehetőséget kap. (indexveszprem.hu)
Haladás: Szerződést bontottak Szép Tamás kapussal, a rutinos, 37 éves hálóőr, aki korábban az NB I-ben és NB II-ben is védett, jelenleg csapatot keres. Vannak is érdeklődők, de még nem egyezett meg senkivel sem a portás.
"Érzek magamban még jó pár évet és bizonyítani szeretnék!” - nyilatkozta Szép.
Győri ETO: Pintér Attila vezetőedző így nyilatkozott a lehetséges átigazolásokról és a próbajátékosokról: "Lesznek próbajátékosok, a fiatal szerb próbajátékos, Milovac bokája már az első labdás edzésen aláfordult, így sajnos nem tudom, hogy őt mikor tudjuk megnézni. Szeretnék a most leginkább „lyukas” két posztunkra találni olyan játékosokat, akik meg tudják ezeket a helyeket erősíteni." (eto.hu)
FTC: Iani Martin Verónnal szerződést bontott a klub. (ftc.hu)
Videoton: André Alvest török élcsapatok és egy svájci klub is vinné.
DVSC: Peter Cvirik személyében szlovák védő érkezett Debrecenbe próbajátékra. (dvsc.hu)
Kecskemét: Folynak a tárgyalások az olasz másodosztályban szereplő Reggina és a KTE-Ereco között a 19 éves Preklet Csaba kölcsönadásának ügyében. (kesport.hu)
Ferencváros II: Lipcsei Péter hat ifistának is lehetőséget ad az edzőmeccseken, elmondása szerint tavasszal csak magyar játékosok szerepelnek majd a csapatában. (ftc.hu)
DVTK: A 2010-ben Kazincbarcikán szerepelt Vadász Viktor a második próbajátékos. (dvtk.eu)
Pécs: Kiss László vezetőedző a hajrapecs.hu-nak elmondta, szerencsés helyzetben vannak, mert elsősorban "a 16. és a 20. ember közötti helyekre" keresnek a keretbe 1-2 új játékost.
Veszprém: "Folynak a tárgyalások több játékossal is, olyanokat akarunk igazolni, akik már bizonyítottak az NB I-ben" - mondta Vágó Attila vezetedző az nb2.hu-nak.
Újpest: Kovács Zoltán az origo.hu-nak elmondta, nem elképzelhetetlen, hogy Fehér Csaba előbb vagy utóbb visszatérjen Újpestre.
DVSC-DEAC: A szakvezető, Kondás Elemér elmondta: várható változás a keretben, de majd csak a későbbiek folyamán dől el, hogy ki megy, ki marad és ki érkezik. Sok függ attól, hogy alakul az első csapat összetétele. (dvsc.hu)
Szeged-Siófok: Az elefántcsontparti Nomel, az NB III Alföld-csoportjának góllövőlistáját vezető csatár szinte biztosan elhagyja a KITE-Szegedet, jelenleg a Siófok edzéseit látogatja. Az ex-makói Kulacsik Tamás, a Tisza Volánban szerepelt Huszárik Zsolt és az elmúlt szezonban az Orosházát erősítő Pálinkó Máté is a Dél-Alföldön kezdte meg a felkészülést, a szegediek a bajai Kurucsai Milánra is pályáznak. (delmagyar.hu)
Kaposvár: Egyelőre tárgytalan az olasz érdeklődés Kulcsár Kornél iránt - mondta Illés János ügyvezető a sonline.hu-nak. A futballista kapcsán a Leccét emlegették korábban.
ZTE: Kedden hosszasan tárgyalt a ZTE vezetése a 23 éves lett válogatott Daniils Turkovs-szal. A csatár Egerszegen tartózkodik, a szakmai stábnak tetszik, és szóban megállapodott a klub elöljáróival is. Már csak néhány finomítás van az aláírásig. (zalaihirlap.hu)
Győri ETO: Egy montenegrói sportnapilap szerint Đorđije Cetkovic, a Győri ETO montenegrói középpályása nyárig kölcsönben a montenegrói Buducsnoszt Podgoricánál folytatja pályafutását. (Az infót a zte.hu találta!)
Újpest: Simon Krisztián nagyon szeretne a Feyenoordhoz menni, távlati célja pedig Anglia.
2011. január 11.:
Haladás: Halmosi Péter a következőket nyilatkozta a vasnepe.hu-nak a Blackpool megkeresése kapcsán: - Abban biztos voltam, hogy miután felbontom hull-i szerződésemet, lesznek komoly ajánlataim, de hogy a Premier League-ból is érkezik megkeresés, erre tényleg nem gondoltam. Mindenesetre elégtételt jelent számomra, hogy Phil Brown mellett egy másik volt mesterem is számítana rám, még úgy is, hogy az utóbbi időben nem játszottam a Hull Cityben. Nem titkolom: kissé megzavarta a fejemet a blackpooli lehetőség, de egyelőre arra várok, hogy alakulnak a tárgyalások a Haladással.
Győri ETO: A legutóbb Paksra kölcsönadott U20-as vb-bronzérmes, Dudás Ádám is megkapja a lehetőséget tavasszal. (eto.hu)
Kaposvár: Egujeru Godslove jelezte távozási szándékát, mert Hollandiában vállalna munkát. A klub hozzájárult a csatár kéréséhez. Visszatért a csapathoz az ősszel már tesztelt André Portulez. (sonline.hu)
DVSC: Czvitkovics Péter, Laczkó Zsolt és Varga József iránt több külföldi együttes is érdeklődött az elmúlt napokban, de konkrét ajánlat még egyikükért sem érkezett. Dr. Róka Géza klubigazgató elmondása szerint elsősorban kapus illetve csatár posztokra keresnek játékosokat. "Rendkívül felpörögtek az események, nagyon sok játékosról van anyagunk, nagyon sok játékost figyelünk és több játékost szeretnénk meghívni, illetve már meg is hívtunk próbajátékra" - mondta a vezető a dehir.hu-nak.
Szolnok: Január ötödiktől hat próbajátékos készült együtt a kék-fehérek keretével. Közülük már csak az ex-újpesti Ismaila Bidemi Bisoye van Szolnokon, a többiek közül a legjobb benyomást a 28 éves védekező középpályás, Jovan Simovic tette Simon Antalra. Kedden Pölöskey Péter után egy újabb fradista futott be a MÁV-hoz Nikola Jakimovski személyében.
Győri ETO: Berde István és Nagy Ádám már az első kerettel kezdhette meg a felkészülést. (kisalfold.hu)
Újpest: Simon Krisztiánnal hosszabbítanának a kölcsönadással párhuzamosan.
Szigetszentmiklós: Szabó Kálmán kapus abbahagyja. Az első foglalkozáson mindenki megjelent, aki az őszi keretből megmaradt, de több új arc is feltűnt, kapusban sem szenvedett hiányt a csapat - írja a klub honlapja.
Nyíregyháza: Egy védőt mindenképpen igazolnának, mint ahogy csatárt is szeretnének. Cséke György már a Szparival edz, Claudiu Cornaci viszont nem szerződik a piros-kékekhez. (nb2.hu)
Kozármisleny: Az első edzésen megjelentek a csapat régi, szerződéssel rendelkező játékosai illetve a frissen igazolt Koller Krisztián és Fellai József is. Rajtuk kívül részt vett a foglalkozáson Koplárovics Béla, Fónai Balázs akik mindketten csapatot keresnek. Éles András elköszönt a társaktól, ő a jövőben felhagy az aktív futballal. (kozarmislenyse.hu)
Vasas: Egyelőre képlékeny, mi lesz a játékosokkal. "Január végéig el kell dőlnie a dolgoknak, hiszen rájuk való tekintettel a február 15-i átigazolási időszakhoz is kell alkalmazkodni. A játékosoknak február elején már tudniuk kell, hogy mi a pontos helyzet. Én továbbra is abban bízom, hogy minden megoldódik, de ha nem így lesz, akkor választhatnak. Azt biztosan nem mondjuk nekik, hogy várjunk még egy hónapot, akkor inkább mindenki szabadon elmehet, ha nem tudjuk a díjazásaikat vállalni" - mondta Markovits László elnök egy honlapunknak adott interjúban.
DVSC: Illés Gyula három évre aláírt.
Szolnok: Újabb külföldi próbajátékosok érkeztek. A 31 éves szerb védő, Boris Milicic másfél évig szerepelt a Diósgyőrnél, még a 23 éves román Andrei Enescu jelenleg a Bőcs csapatát erősíti. Rajtuk kívül a 27 éves szlovén csatár, Dejan Purisic és a védelem bal oldalán használható, 29 éves szerb Branislav Vukomanovic győzheti meg a szakmai stábot. (szolnokimavfc.hu)
Pécs: Horváth Zsolt személyében egy régi-új játékos is csatlakozott a csapathoz. A fiatal támadó elhúzódó sérülése miatt ősszel a Pogány-Pólótransz-PMFC haramdosztályú együttesésénél kapott szerepet, ahol meggyőző formában és gólerősen játszott, így visszakerült az NB II-es gárdához. (pmfc.hu)
DVTK: A ferencvárosi Bogáti Péter személyében első próbázó kedden meg is érkezett Diósgyőrbe. (dvtk.eu)
Videoton: Az ősszel Fehérváron edző Baracskai Roland és Margitics Andor a továbbiakban az NB II-es csapatnál készülnek, ugyanakkor Somodi Bence, Izing Martin és Elek Bence a "nagyokkal" kezdte meg a munkát. (vidi.hu)
Szolnok: A már a Tisza partján edző Pölöskey Péter mellett a héten további futballisták érkezhetnek a MÁV-hoz. (szoljon.hu)
ZTE-Haladás: A vasiak szerették volna, ha Ivancsics Gellért szerződést bont Zalaegerszegen, majd aláír hozzájuk, ám a zalaiakkal nem jött létre a megegyezés. (vasnepe.hu)
2011. január 10.:
Haladás: Illés Béla, a Haladás szakmai ügyvezetője a haladas.vasnepe.hu-nak elmondta, Halmosi Péter igényei és a klub által ajánlott fizetés nem állnak messze egymástól, ám a szombathelyiek egy bizonyos összeg fölé már nem tudnak menni. Illés szerint hamarosan megállapodás születhet az ügyben.
Videoton: "Farkas Balázsnak, Sebők Zsoltnak, Goran Vujovicsnak és Marko Andicsnak a nyáron lejár a szerződése, de szeretnénk velük hosszabbítani, a tárgyalásokat el is kezdtük a játékosokkal" - mondta Mezey György az fmh.hu-nak.
FTC: Korábban megírtuk, hogy Pölöskey és Kulcsár is kölcsönbe kerülhet más klubokhoz, az nso.hu szerint rajtuk kívül Jakimovskit és Sztanicsot is kölcsönadják a zöld-fehérek.
Videoton: Mezey György szerint egyedül Andre Alves távozik a télen.
Honvéd: Babócsy András személyében új kapusedzőt szerződtetett a klub. (honvedfc.hu)
ZTE: Két külföldi próbajátékos közül a montenegrói válogatott középpályás, Ivan Delic már részt vett a mai foglalkozáson, a lett U21-es válogatott támadó, Daniils Turkovs pedig holnap csatlakozik a kerethez. Az ő sorsukról napokon belül dönt a klubvezetés. (ztefc.hu)
Újpest: Az Újpest FC B keretéből öt fiatal dolgozik az első csapattal: Dvorschák Gábor, Banai Balázs, Szalai Vilmos, Popovics Bertold és Lázár Bence. A 20 esztendős Rasztovits Dávid pedig próbajátékon szerepel a liláknál a következő napokban. (ujpestfc.hu)
Győri ETO: Visszatért paksi kölcsönadása után Dudás Ádám. (eto.hu)
Kecskemét: A Reggina fiatal légiósa, Preklet Csaba a KTE-hez igazolhat.
Győri ETO: A csapathoz csatlakozott a 22 éves szerb középpályás, Zoran Milovac is, aki a Novi Sadtól érkezett próbajátékra. Több labdarúgót várnak tesztelésre rajta kívül is a Rába partjára. (eto.hu)
DVSC: Kiss Zoltán részt vett az első idei foglalkozáson, ám a középpályással még nem született megállapodás a szerződéshosszabbításáról. (dvsc.hu)
DVSC: Illés Gyula hivatalosan még nem a Loki játékosa. Szima Gábor elmondása szerint tárgyalnak a szélsővel, de egyezség még nincsen. (civishir.hu)
Pápa: Gahwagi Nebil fél évre, kölcsönben a KITE-Szegedhez igazol. (szegedifoci.hu)
Haladás: Csontos Zoltánért bejelentkezett az NB III-as, feljutásra hajtó Sopron, a futballista sorsáról még nem született döntés. (vasnepe.hu)
FTC-Szolnok: Pölöskey Péter már a sereghajtónál edz, és nagy valószínűséggel ott folytatja kölcsönben.
Debrecen: Befutott próbajátékra a 36 éves szlovák kapus, Pavol Kovác, akit néhány napig tesztel a szakmai stáb. (dvsc.hu)
Kaposvölgye: Nagy Tibor vezetésével Vácon készül a gárda, de a hazai mérkőzéseit Nagyberkiben játssza. Csak 20 éves vagy annál fiatalabb játékosokra építenek. (foci24.com)
Haladás: Rácz Ferencet, Nagy Zoltánt és Iszlai Bencét kölcsönadja a klub. (haladasfc.hu)
Újpest: A Feyenoord edzője döntött, kell neki Simon Krisztián.
Veszprém: Foki, Miskei és Kalcsó is feliratkozott a távozók listájára, legalább öt új játékost igazolnak, hárommal már meg is állapodtak. Hevesi-Tóth Tamás és Hegedűs Gyula legutóbb Szolnokon szerepelt, Zsemlye György kölcsönben érkezik a Zetétől. (naplo-online.hu)
ZTE-Honvéd: Az őszt Siófokon töltő Ivancsics Gellért a Honvéd játékosa lesz. (sonline.hu)
Siófok: Sowunmi Thomas még nem írt alá ciprusi kérőjéhez.
ZTE: A zte.hu információi szerint a 22 éves Daniils Turkovs személyében lett csatár érkezik Zalaegerszegre. A szélen és középen is bevethető támadó eddig a Skonto Riga alkalmazásában állt, és a legutóbbi szezonban 17 mérkőzésen 8 gólt szerzett.
2011. január 9.:
DVSC: Illés Gyula, a ZTE lejárt szerződésű labdarúgója a bajnoki címvédőnél folytatja pályafutását, erősítette meg hivatalosan a hírt a ztefc.hu.
2011. január 8.:
Siófok: Ciprusi lapinformációk szerint Sowunmi Thomas az APOP Kynrias Peyias együtteséhez szerződött.
Kaposvár: A klubot 2002 óta szolgáló Kovácsevics Róbert távozik a Rákóczitól. (rakoczifc.hu)
Újpest: Nincs napirenden Lovrencsics Gergő megszerzése, a szakmai stáb nem benne gondolkodik erősítésként.
Kecskemét: Sinisa Radanovic szóban megegyezett a vezetőkkel, de a szerződését még nem írta alá. Simon Attila ügyében a KTE és a ZTE egyelőre nem jutott egyezségre – írja a delmagyar.hu.
MTK: Garami József a budaörsi Hegedűs Norbertet teszteli.
Pécs: Lovrencsics Gergő maradna Baranyában.
Paks-Videoton: A Nemzeti Sport információi szerint a Vidi vinné Szabó Jánost, a Paksi FC-t viszont eddig egyetlen egy klub sem kereste meg a játékos átigazolásával kapcsolatban - áll a klub paksifc.hu oldalon megjelentetett közleményében.
Kaposvár: A hétvégén visszatér Kaposvárra a portugál Andre Portulez, aki az elmúlt idény végén már jó benyomást tett Sisa Tiborra. Filipe Sarmento is tesztelésre érkezik a klubhoz. A 25 éves védő az Académicánál nevelkedett, és eddigi pályafutása során főként hazájában szerepelt. (nb1.hu)
2011. január 7.:
Diósgyőr: Amennyiben Gál Szabolcs megfelel a próbajátékon és mind a játékos mind a Diósgyőr meg tud egyezni a román második ligában szereplő FC Bihor csapatával, akkor a DVTK nem gördít akadályt a fiatal játékos távozása elé. (dvtk.eu)
Honvéd: A kiszemeltek az elkövetkezendő hetekben érkeznek Kispestre, és majd a látottak alapján döntünk az esetleges szerződtetésükről - mondta Supka Attila a honvedfc.hu-nak.
BKV Előre: Gajda István szerződést bontott. A támadó Ausztriába tart. (nb2.hu)
Veszprém: Vágó Attila az új vezetőedző. (nb2.hu)
Honvéd: 2-4 játékost igazolnak a kispestiek a télen, várhatóan külföldieket.
Siófok: Horváth Károly szerint Ivancsics, Piller és Sowunmi után még egy labdarúgó biztosan elhagyja a klubot, akit most még nem kíván megnevezni. (sonline.hu)
DVSC: A Dennik Sport című szlovák lap szerint a 36 éves Pavol Kováč is kapusjelölt a Lokinál.
FTC: Értesüléseink szerint Fitos Lászlót a Vasas, Kulcsár Dávidot a Lombard Pápa is vinné kölcsönbe.
Vasas: Karim Benounes csak az angyalföldiek csütörtöki edzésén vett részt, ő és Helmi Loussaief is – egyetértésben a klub vezetőivel –, élő szerződésük ellenére csapatot keresnek maguknak. (labdarugas.vasassc.hu)
ZTE: A lejárt szerződésű Illés Gyulának elvileg pénteken kell nyilatkoznia arról, hogy marad vagy távozik Egerszegről, ezt Nagy Ferenc klubelnök erősítette meg a zalaihirlap.hu-nak.
Haladás: Halmosi Péter három és fél, négy és fél éves szerződést szeretne kötni a Halival, de a szintén hazatérőben lévő Nagy Gábor is hosszabb távú kontraktusban gondolkodik. A nyugat.hu szerint Deéry Attila, a Haladás ügyvezetője viszont fél plusz 3 éves szerződést kínálna a játékosoknak, azzal a kikötéssel, hogy ha kiesnek vagy nem jön plusz szponzor és nem lesz meg a fedezet a fizetésükre, akkor nyáron elmehetnek máshova.
2011. január 6.:
Szolnoki MÁV: További egy fővel bővült az ötfős próbajátékos-kontingens. A korábban Újpesten is szerepelt nigériai Ismaila Bidemi Bisoye is bizonyíthat Simon Antal vezetőedzőnek. (szoljon.hu)
Kecskemét: Holczer Ádámot több magyar klub is vinné a téli szünetben.
Vasas: Ferenczit valóban vinné a Diósgyőr, de inkább külföldre menne az angyalföldi csapatkapitány.
Videoton: Jeffrey van As, a NAC Breda technikai igazgatója az fcupdate.nl című holland lapnak elmondta, szeretnék végleg megvásárolni Horváth Gábort a Videotontól, és már meg is kezdték a tárgyalásokat az ügyében.
Siófok: Megerősítésre került szerdai információnk, mely szerint Sowunmi Thomas vélhetően Ciprusra igazol. Az nb1.hu szerint a támadó csütörtök este repülőre ülhet, hogy a szigetországban tárgyaljon a leendő, első osztályú csapatával.
Kecskemét: Hat játékosát (Bagi István, Holczer Ádám, Hegedűs Ádám, Balog Marcell, Koncz Zsolt és Electo Wilson) is kölcsönadná a télen a KTE-Ereco együttese – értesült a delmagyar.hu
FTC: Adriano Alves, a Ferencváros brazil hátvédje hazájában, a negyedosztályú Oeste együttesében folytatja pályafutását - írja a Gazeta MS című brazil portál.
FTC: Michael Mifsud aligha lesz a Fradi csatára, mivel nem akarnak újabb máltait igazolni.
Nyíregyháza: Bajzát Péter kitöltheti 3 éves szerződését, ha feljut az NB I-be a Szpari. (heol.hu)
Haladás: Halmosi Péterre rábólintott a klubvezetés, napokon belül leülnek vele tárgyalni.
ZTE: Milan Bogunovics és Djorde Kamber oroszországi ajánlata komolynak látszik, ezért valószínűleg hamarosan az (egyelőre meg nem nevezett) együttes törökországi edzőtáborába utaznak próbajátékra. (zalaihirlap.hu)
Nyíregyháza: Korábban már szó volt arról, hogy akár NB I-es licencét is elbukhatja a klub a hiányzó önkormányzati pénz miatt, de most már a téli erősítések is veszélybe kerültek - írja az nb2.hu
2011. január 5.:
Haladás: A Cipruson játszó Nagy Gáborral előre haladott tárgyalásokat folytat a Haladás, Halmosi Péterrel pedig a hétvégén ülnek tárgyalóasztalhoz a szombathelyi klub képiviselői - írja a haladas.vasnepe.hu
Siófok: B.Tóth Balázs személyében új játékos érkezett Siófokra, Paksról kölcsönbe. Nem számít a klub a továbbiakban Ivancsics Gellértre és Piller Józsefre, akik kölcsönben szerepeltek a sárga-kék alakulatban. (bfc-siofok.hu)
Videoton: Martin Mutumbát egy ciprusi klub is megvásárolná.
DVSC: Szima Gábor elmondása szerint mindenképpen kapust és csatárt igazolnának a télen - olvasható az elnök-tulajdonos megyei lapnak adott nyilatkozata a dvsc.hu-n.
Siófok: Információink szerint Sowunmi Thomast Ciprusra csábítják.
Szolnok: A MÁV-tól elküldött Schindler Szabolcs befejezte pályafutását. (kesport.hu)
Nyíregyháza: A hétvégi teremtornán olyan új arc is szerephez jut majd a Szparinál, aki eddig még nem játszott a csapatban. (mlsz.hu)
DVTK-Vasas: A Diósgyőr egyik fő kiszemeltje a csatárposztra Ferenczi István.
Haladás: Nagy Gábor érkezése szinte biztos, a ciprusi légiós január 15-én csatlakozhat a kerethez - mondta Aczél Zoltán vezetőedző.
Kaposvölgye: A keret többsége az új feltételekkel nem vállalja a további szereplést, így új csapat van kialakulóban. A Rákóczi kölcsönjátékosai visszatérnek Kaposvárra, Ato, Sandro és Sevel ügyében pedig még egyeztetnek légiósok a menedzsereivel (sonline.hu)
2011. január 4.:
Siófok: Horváth Károly szerint egy támadó szellemű középpályás még biztosan érkezik. (sonline.hu)
Kaposvár: A felkészülés első hetében öt-hat alacsonyabb osztályban játszó fiatal érkezik tesztelésre. Egyikük a Pénzügyőrt erősítő Takács Kornél. (sonline.hu)
Haladás: Halmosi Péter felbontotta szerződését a Hull City-vel.
Vasas-Siófok: A piros-kékek visszarendelhetik Piller Józsefet a Balaton partjáról.
Békéscsaba: Dénes Zsolt távozik. (nb2.hu)
Tatabánya: A vezetés nem tart igényt Szabó István játékára a tavaszi idényben. (nb2.hu)
Honvéd: Nem biztos, hogy Hercegfalvi Zoltán a tavaszt Kispesten kezdi meg, a Bors információi szerint ugyanis hosszú sérülése ellenére a Kansas City Wizards edzője visszavárja.
Lombard: Szabó Zsolt visszatért a REAC-tól és Pápán tölti a tavaszt. (lombardfcpapa.hu)
2011. január 3.:
DVSC: A korábban az MLSZ-nél dolgozó Dr. Róka Géza lett a Debrecen klubigazgatója.
Paks: B. Tóth Balázs fél évre kölcsönbe Siófokra került. (paksifc.hu)
Pápa-Siófok: Lisztes Krisztián nem lesz egyik klub játékosa sem, mindenképpen a fővárosban folytatja.
DVSC: Kiss Zoltánt a korábbi anyagi feltételekkel tartanák meg, egyezség még nincsen.
Haladás: Felgyorsulhatnak az események Halmosi Péter ügyében. A futballista hosszú távra hazatérne.
Ajka: A góllövőlistát vezető Mihalecz Péter szívesen kipróbálná magát az élvonalban, de nem mindenáron.
Pápa: Lisztes Krisztiánnal felvette a kapcsolatot a klubvezetés - írja a Nemzeti Sport.
2011. január 2.:
Honvéd: Nem marad Kispesten Cséke György, szívesen látná a Vasas és a Diósgyőr, de hallani a Nyíregyháza érdeklődéséről is. (trendmediasport.hu)
DVSC: Távozhat a Loki ex-csapatkapitánya, Kiss Zoltán, miután a középpályásnak december 31-gyel lejárt a szerződése Debrecenben, így szabadon igazolhatóvá vált. (nb1.hu)
2011. január 1.:
Haladás: Távozik az együttestől a kapus Szép Tamás, aki vélhetően alacsonyabb osztályú osztrák gárdánál folytatja. (szombathelyihaladas.hu)
2010. december 30.:
KTE-ZTE: Simon Attiláról, a zalaiak kölcsönben szereplő támadójáról januárban egyeztetnek a klubok.
DVSC: A cseh Zdenek Scasny lesz a DVSC-TEVA vezetőedzője a következő két évben.
FTC: Mint arról a pepsifoci.hu elsőként beszámolt, Lázok Jánost vinné az FTC, a Vasasnál pedig fiatal ferencvárosiak merültek fel (Kulcsár, Fitos), bár az angyalföldiek mindenképpen pénzt kérnének Lázokért. A Nemzeti Sport mai száma megerősíti ezt, a lap szerint barterügylet során valósulhatna meg a klubcsere.
Haladás: Halmosi Péter megerősítette, miszerint elhagyja Angliát és újra Szombathelyen szeretne futballozni.
FTC: "Nem tervezem, hogy eligazolok. Azzal sem foglalkozom, hogy milyen klubok nevét dobja be a sajtó, én a Ferencvárosban folytatom a pályafutásomat. Valóban van a szerződésemben kivásárlási záradék, de ennek összege nem publikus" - mondta a napokban a török Trabzonsporral összeboronált Csizmadia Csaba a sportandmedia.com-nak.
Kecskemét: Tomiszlav Szivics 2013 nyaráig aláírt a KTE-Ereco csapatához.
MTK-ETO: A kék-fehéreknél létszámfölötti Hrepka Ádám iránt a Győri ETO is érdeklődik - írja a Nemzeti Sport.
2010. december 29.:
FTC: Január első hetét követően eldőlhet, kik távoznak az Üllői útról a már ismert Pisanjuk, Stockley és Labrado mellett és milyen formában. (ftc.hu)
Ferencváros: Brazil lapértesülések szerint visszatér hazájába a Ferencváros brazil védője, Adriano Alves dos Santos. A Futebol Interior című lap azt írja, a brazil negyedosztályban és Paulista bajnokság első osztályában érdekelt klub egy kapussal együtt kedden egyezett meg a védővel. A Ferencváros hivatalos honlapján egyelőre semmilyen formában nem jelent meg tájékoztatás a transzferről.
Haladás: "Aczél leadott egy listát, hogy kikre nem tart igényt, és kaptunk egy listát azokról a labdarúgókról is, akiket szeretne zöld-fehérben látni. Január 3-án kezdjük el a felkészülést, tehát a jövő héten már mindenképpen publikussá válik a távozók és a lehetséges érkezők névsora is" - mondta Deéry Attila ügyvezető a haladas.vasnepe.hu-nak.
2010. december 28.:
Veszprém: Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással Orbán Tamás vezetőedző és a klub. (nb2.hu)
Orosháza: Blaskó Péter kapus távozik a csapattól - írja a klub honlapja.
FTC: Gerstl Alexander a pepsifoci.hu-nak elmondta, senki nem kereste a klubot Csizmadia Csaba ügyében.
Kaposvár: Olasz lapok szerint Kulcsár Kornél a Leccénél folytatja.
Pécs: Lovrencsics Gergőt nagy erőkkel csábítják az élvonalba.
Újpest: Korcsmár Zsolt ügyében még nincs döntés, de van rá esély, a két ünnep között lesz valami fejlemény - tájékoztatta Kovács Zoltán sportigazgató a pepsifoci.hu-t.
2010. december 27.:
Kaposvár: "Egyelőre Kaposváron remekül érzem magam, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő, lehet, hogy még idegenlégiósnak is állhatok" - mondta Oláh Lóránt a Blikknek.
2010. december 26.:
Lombard: Gyömbér Gábor elmondta, a Ferencváros nem téma nála, elérhetőnek pedig a külföldi bajnokságok közül a Bundesliga II-t tartja jelenleg.
FTC: Több török lap is hozza legfrissebb számában, hogy a Trabzonspor egyes hírek szerint érdeklődik Csizmadia Csaba iránt.
Haladás: Totka Dániel személyében 23 éves kapust igazoltak a vasiak. (haladas.vasnepe.hu)
2010. december 25.:
2010. december 24.:
Budaörs: Hárman távoznak. Nagy Róbert munkahelyi elfoglaltsága miatt nem folytatja a csapattal, Schafranek Ádám külföldön szeretné folytatni pályafutását, és távozik a gárdától az ősszel kevesebb lehetőséget kapott Kiss Tamás is. (nb2.hu)
2010. december 23.:
Ferencváros: Nagy Patrik és Fitos László távozik az Üllői útról, előbbi Ausztriában is itthon is új csapatot találhat, utóbbit kölcsönadják a zöld-fehérek. (Nemzeti Sport)
Győri ETO: Az ETO korábban érdeklődött Lázok iránt, de jelenleg már nem aktuális a megszerzése mondta Klement Tibor a kisalfold.hu-nak.
REAC: Lisztes Krisztián a héten a REAC-nál edz - mondta a pepsifoci.hu-nak Kutasi Róbert klubigazgató, aki szerint közismerten remek a kapcsolat a felek között. A rutinos játékos továbbra is az NB I-be vágyik, de amennyiben a másodosztály is szóba kerülhet nála, a REAC sem elképzelhetetlen.
Újpest-Feyenoord: A Nemzeti Sport információi szerint a két klub szóban már megegyezett egymással Simon Krisztián kölcsönadásról, a támadó január 7-án elutazik a rotterdamiakkal a csapat ománi túrájára, és ezután kerülhet sor a szerződés aláírására.
Diósgyőr: A DVTK ügyvezetője, Dudás Hunor kategórikusan cáfolta az egyes sajtóorgánumok által bedobott Hrepka Ádám érkezését, mint mondta: nem tárgyaltak sem vele, sem az MTK-val, elsősorban azért nem, mert nem kölcsönjátékosok leigazolásában gondolkodnak. (boon.hu)
Újpest: A norvég Brann egy szponzort is bevetne, hogy megszerezze Korcsmár Zsoltot.
2010. december 22.:
MTK: Hrepka Ádámot a DVSC-TEVA és az Újpest is szívesen látná a soraiban a tavaszi szezonban.
DVSC: Varga Józsefet a német Wolfsburg és a spanyol Hercules Alicante is kinézte magának.
Haladás: A fiatal Tamás Krisztián másodszor is a Milannál járt. (haladasfc.hu)
FTC-Vasas: Kulcsár Dávidot kölcsönvennék a piros-kékek.
Szigetszentmiklós: Az SZTK-nál változni fog a keret összetétele, Balikó Milán, Zsömlye György, illetve Kincses Péter sem lesz a klub labdarúgója tavasszal. ( http://futsalarena.hu/sztk)
Bőcs: Az együttes edzője, Zsiga Gyula szerint Etogo, Katona, és a Nyíregyháza, illetve a Haladás által is figyelt Enescu jó eséllyel távozik Bőcsről. (nb2.hu)
Kozármisleny: 13 játékossal már megállapodtak a folytatásról, páran még hezitálnak, de tőlük is hamarosan választ vár a vezetőség. (kozarmislenyse.hu)
2010. december 21.:
Videoton: Nem tervezem, hogy elhagyom a csapatot, még csak kölcsönben sem - mondta a Szolnokkal hírbe hozott Présinger Ádám, a Videoton U20-as vb-bronzérmes védője az nb1.hu-nak.
Ferencváros: A kaposvári Oláh Lóránttal és Grúz Tamással sem folytatott tárgyalásokat az FTC - mondta Prukner László szakmai igazgató az egyik szurkolói portálnak.
Szolnok-BKV: Farkas Krisztián a fővárosban folytatja. (nb2.hu)
Kecskemét: Sinisa Radanovic, a szerb védő és Zoran Akovic, a montenegrói kapus csatlakozik januárban a KTE-hez.
DVSC: Herczeg András szerint a vezetés meg szándékozik erősíteni a csapatot a télen.
2010. december 20.:
FTC: Hivatalossá vált, hogy a klub szerződést bontott Ivan Labradóval.
DVSC-Vasas: Kabát Péter megszerzésével kacérkodott-kacérkodik a Vasas, de a támadó maradna Debrecenben.
FTC: Csizmadia Csabáért jelenleg maximum 140 millió forintot kérhet a Fradi. Mi van a szerződésben?
2010. december 19.:
Vecsés: A szabadon igazolható Koplárovics Bélával tárgyalnak a vezetők. (nb2.hu)
2010. december 18.:
Kecskemét: A Crvena Zvezda állítólag félmillió eurót fizetne Alekszandar Alempijevicsért, ez azonban kevés a klubnak. Rózsa Pál a következőket mondta az ügy kapcsán: - Komoly, középtávú terveink eléréséhez szükségünk van Alempijevicsre, s terveink szerint nyárig nem szeretnénk eladni csapatunk meghatározó egyéniségét. (baon.hu)
PMFC: Matyi Dezső, a klub tulajdonosa a Paksról távozott Lisztes Krisztiánt is megkereste.
ZTE: Darko Pavicsevics három évvel meghosszabbította szerződését.
FTC: Csizmadia Csaba iránt angol, orosz, dél-koreai, valamint török klubok, többek közt a Trabzonspor is érdeklődik. (nb1.hu)
2010. december 17.:
Baja: Kurucsai Milánnal és Szili Attilával közös megegyezéssel szerződést bontottak. Tamási Gábor kölcsönadása lejárta után visszatért Paksra. A jobb szélen bevethető Szauter István érkezett Érdről.
Budaörs: Márkus Tibort szeretné megszerezni az FC Bihor. (nb2.hu)
KTE: A lila-fehérek rejtélyes új belső védőjéről annyit megtudott a baon.hu, hogy szerb.
Ferencváros: Arra kevés az esély, hogy Csizmadia Csaba a télen távozik a zöld-fehérektől, ám egy jó tavaszi produkciót követően előfordulhat, hogy a 25 éves labdarúgót a nyáron kivásárolják a 2014-ig szóló szerződéséből a külföldi érdeklődők (nb1.hu)
Kecskemét: A kesport.hu idézi Tomiszlav Szivicset, aki szerint minden valószínűséggel két, eddig meg nem nevezett komoly erősítés érkezik a csapathoz, a portál olvasói szerint egyikük a montenegrói kapus, Ivan Janjusevics.
2010. december 16.:
Videoton: Lipták Zoltán legkésőbb nyáron elmenne a klubtól.
Győri ETO: A klubvezetés nem számít a jövőben Carlos Marinelli és Juan Briones szolgálataira, valamint átadólistára került Djordije Cetkovic és Ji-Paraná is. Kölcsönadásban gondolkodik a szakmai vezetés Jarmo Ahjupera és Lasha Totadze esetében. Radosavljevic Aleksandar kapus munkája és teljesítménye elnyerte a vezetőség szimpátiáját, ezért végleg megszerzi a játékjogát az ETO. Eugene Fomumbod nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról január elején ül össze a klubvezetés a játékossal és menedzserével. A nyáron szintén lejáró szerződésű Sasa Stevanovic kontraktusát 2013 nyaráig a felek meghosszabbították. A szakmai vezetés védekező középpályás posztra, illetve belső védőként is használható Zoran Supic visszahívását tervezi, de végleges döntés ez ügyben még nem született. (eto.hu)
Pápa: David Abwo tavasszal kölcsönben a Zaglebie Lublinnál folytatja - adta hírül a lengyel klub honlapja.
Debrecen: Varga József iránt több csapat is érdeklődik, ahogy Czvitkovics Péter és a védő Laczkó Zsolt teljesítménye is külföldi szerződést érhet, míg a francia csatár, Adamo Coulibaly önszántából távozna. Zoran Szpisljak edző várhatóan Angliába távozik (Blikk)
Siófok: Horváth Károly a Siófoki Hírek című lapban elmondta, hogy a célok eléréséhez 2-3 játékos igazolása szükséges. Elsősorban egy igazi befejező csatárra lenne szükség, emellett pedig mindenképpen szeretne a klub egy jobb oldali középpályást szerződtetni. Természetesen távozók is várhatók, egy-két futballistától válik majd meg a tél folyamán a BFC.
Győri ETO: Klement Tibor ügyvezető nincs realitása Tarmo Kink visszacsábításának, inkább az álom-kategóriába sorolható az észt támadó kölcsönvétele. (origo.hu)
Diósgyőr: Az internetet is bevetik a játékoskeresésben. Szentes Lázár szakmai igazgató szerint kölcsön nem ad senkit a DVTK a télen. (dvtk.eu)
FTC: Adriano Alves dos Santost kölcsönadná a klub. Iani Martín Verónnal, Frank Wiafe Danquah-val és Iván García Labradóval már szerződést bontott a vezetőség - írja a Nemzeti Sport.
2010. december 15.:
Kecskemét: Alekszandr Alempijevicset, a KTE-Ereco középpályását Törökországból és Belgiumból is figyelik, de vinné hazája legnevesebb csapata, a Crvena Zvezda is - mondta a játékos menedzsere az nb1.hu-nak.
Debrecen: Németországi beszámolók szerint Denaldin Hamzagic, az SK Szarajevó bosnyák válogatott játékosa a DVSC-TEVA-hoz igazolhat. A hírek szerint a 24 éves támadó középpályást már csak az orvosi vizsgálatok választják el a Loki-meztől. Hamzagicért a német Oberhausen is érdeklődött (transfermarkt.de, fussballtransfers.com)
Pápa: Mészáros Márk és Jovánczai Zoltán közös megegyezéssel távozik a klubtól. (lombardfcpapa.hu)
Újpest: Korcsmár Zsoltért hajlandó kifizetni a Lech Poznan a 250 ezer eurós vételárat - írja a lengyel sports.pl.
Debrecen: Czvitkovics Péter a Nemzeti Sportnak cáfolta, hogy a Videoton megkereste volna. (Nemzeti Sport)
Győri ETO: A klub a jövő hét folyamán dönt a távozók névsoráról, és az is elképzelhető, hogy a Middlesbrough-ban szereplő Tarmo Kink kölcsönbe visszatér az ETO-hoz. (kisalfold.hu)
DVTK: A hírek szerint a miskolciak Hrepka Ádámmal erősítenék meg csatársorukat. (nb1.hu)
2010. december 14.:
Gyirmót: A Ness Hungary NB II Nyugati-csoportjának őszi elsője nem tervezi új játékos igazolását télen.
Kaposvölgye: A hírek szerint a tavaly télen a DVSC-TEVA által is tesztelt Menyhért Gergő távozhat a klubtól.
DVSC-TEVA: Herczeg András szerint az olyan magyar játékosok, akik iránt érdeklődnének, élő szerződéssel rendelkeznek, és csak nehezen vagy komoly anyagi ráfordítás ellenében mozdíthatóak. A tréner bízik benne, hogy a külföldi próbajátékosok között is találnak megfelelő tudású labdarúgót. (dehir.hu)
Kaposvár: Oláh Lóránt szerint a nyárhoz hasonlóan most sem igazán téma az, hogy a Ferencváros kivásárolja.
FTC: Az FTC látóterébe került a Kaposvár védője, Grúz Tamás, igaz, nem csak a zöld-fehérek, de más magyar élcsapatok érdeklődését is felkeltette a bekk, akit még fél évig szerződés köt a somogyiakhoz. (nb1.hu)
Videoton: Mezey György elmondása szerint két magyar futballistával is tárgyalnak. (vidi.hu)
Paks: A távozott Lisztes Krisztián a Duna TV stúdiójában elmondta, az első és a második vonalból is érdeklődtek felőle, ő maga pedig elsősorban az élvonalban gondolkodik, bár nem veti el teljesen egy esetleges NB II-es szereplés lehetőségét sem.
FTC: Sam Stockley-val szerződést bontott a klub. (ftc.hu)
Újpest: A lilák fontolóra vették, hogy kölcsönvegyék a legutóbb a Liverpool csapatában szereplő Simon Andrást. (nb1.hu)
Pécs: Ivancsics Alexszal a kapusedző, Christian Fiedler foglalkozott Berlinben, s nagyon meg volt vele elégedve, tavasszal visszavárja. (bama.hu)
2010. december 13.:
DVSC-Vidi: Az nb1.hu szerint nyártól a Videoton szívesen leigazolná a lejáró szerződésű debreceni alapembert, Czvitkovics Pétert.
Debrecen: Szilágyi Péter kölcsönben távozhat.
Kaposvár: Balázs Benjámin, a Kaposvári Rákóczi U21-es válogatottja hétfőn Olaszországba utazott. A fiatal középpályást a Serie B-ben szereplő Vicenza látja vendégül. A hét folyamán három edzésen és egy edzőmérkőzésen vesz részt az olasz együttesnél. (rakoczifc.hu)
Debrecen: Újabb két próbajátékos csatlakozott ma a DVSC-TEVA keretéhez. Egyikük egy szerb kapus, Milorad Nikolics, aki 26 éves, 192 centiméter magas, és legutóbb a szerb élvonalban szereplő FK Sloboda csapatában védett, ősszel valamennyi bajnokin szerepet kapott. A másik játékos egy 23 éves chilei támadó középpályás, Gabriel Carcamo, aki a hazája bajnokságában szereplő Everton együttesétől került a Lokihoz. (dvsc.hu)
FTC-Lombard: A Ferencváros nem tárgyalt Gyömbér Gáborról és nem is merült fel a pápai középpályás neve a klubnál - mondta a sajtóhírekre reagálva Gerstl Alexander a pepsifoci.hu-nak.
DVTK: Szabó Péter végleg maradna Diósgyőrben, ezért a Miskolcon kölcsönben levő játékos a Ferencvárosnál szeretné elérni, hogy felbontsák szerződését. (dvtk.eu)
Honvéd: Cséke Györggyel közös megegyezéssel szerződést bontottak. (honvedfc.hu)
Debrecen: Predrag Pavloviccsal közös megegyezéssel szerződést bontottak, a játékos már el is hagyta Debrecent. (dvsc.hu)
Haladás: Halmosi megvételére nincsen pénze a Haladásnak, de több egyéb más mód is van a szélső hazahozatalára, így például egy újabb kölcsönadás - mondta el Illés Béla a Blikknek. A futballista elmondása szerint már indulna is haza, ha rajta múlna.
Makó: Kulacsik Tamás távozik, egy támadót biztosan igazolnának, de pénzügyileg nem túl rózsás a helyzet. (nb2.hu)
Kozármisleny: Koplárovics Béla elhagyja a csapatot - írja az nb2.hu.
FTC: Kulcsár Dávidot is elengednék kölcsönben.
2010. december 12.:
Vecsés: Lisztes Krisztián elsőre nemet mondott Détári Lajosnak, mivel szeretne még az élvonalban futballozni - írja a Blikk.
FTC: Tutoric csak végleg hagyhatja el a Fradit, kölcsönben nem.
Vecsés: A legutóbb Pakson futballozó Lisztes Krisztián érkezése sem kizárható. (nb2.hu)
Ferencváros: Igor Pisanjuk és Samuel Stockley távozását követően Liban Abdi, Frank Wiafe Danquah, Fitos László, Fülöp Noel, Hermány Bence, Nikola Jakimovszki, Ivan García Labrado, Pölöskey Péter és Iani Martin Verón jövője is bizonytalanná válhat a zöld-fehéreknél. Djordje Tutoricsot is kölcsönadná az FTC, míg a Rapid Wientől kölcsönkapott Nagy Patrik visszatérhet Ausztriába. Fülöp Noelt a ZTE, Pölöskey Pétert a REAC, Fitos Lászlót a Szolnoki MÁV látná szívesen - írja a Nemzeti Sport.
2010. december 11.:
Haladás: Illés Béla, a klub társ-ügyvezetője szerint az igazolások mennyiségét és minőségét az anyagiak alaposan befolyásolják, de például egy Halmosi Péterért mindent meg kell tenni, hogy Szombathelyre jöjjön. (szombathelyihaladas.hu)
Haladás: Aczél Zoltán 4-5 új játékos igazolásával képesnek tartja a bennmaradásra a Haladást.
Pécs: A baranyai piros-feketék közös megegyezéssel szerződést bontottak Bozsik Józseffel és Horváth Andrással, mindkét játékos szabadon igazolhatóvá vált. Kiss László vezetőedző főleg csatárt és irányító középpályást keres, és Bérczy Balázs ügyvezető elmondása szerint már fel is vették a kapcsolatot egy-két kiszemelttel, de konkrétumokról és nevekről még nem számolt be. (pmfc.hu és bama.hu)
ZTE: Csank János nem tudott még konkrét információkkal szolgálni a téli játékosmozgásról. A zalaiak is körülnéznek a piacon, egy ígéretes támadó érkezhet. (zalaihirlap.hu)
Győri ETO: Pintér Attila szerint lesznek távozók, ám neveket egyelőre nem mondott. A tréner szerint támadóra és védekező középpályásra mindenképpen szükség van az ETO-nál. (kisalfold.hu)
2010. december 10.:
Kaposvár: Zsolnai Róbert kölcsönadási ideje lejárt a Rákóczival, és december 31-i hatállyal a Budapesti Honvéddal is megszűnik a szerződése, de a csatár leigazolása ennek ellenére sem szerepel a kaposváriak terveiben. (rakoczifc.hu)
FTC-Szolnok: A Szolnok együttese kölcsönvenné Fitos Lászlót a Ferencvárostól.
Kaposvár: Lelkes Mátyással és Lipusz Norberttel közös megegyezéssel szerződést bontott a klub, Petrók Viktor pedig maga kérte kontraktusa felbontását, így ha talál magának csapatot, őt is elengedik. (sonline.hu)
Győri ETO-Gyirmót: Mindkét csapattól kerülhetnek játékosok az NB III-as Lipóthoz. (nb3.hu)
Mezőkövesd: Csak akkor igazolnak új játékost, ha az minőségében javít a csapaton.
FTC: Prukner László szerint 2-3 új játékos érkezése várható a télen.
Debrecen: Újabb próbajátékos érkezett tesztelése: a 27 éves, 190 centiméter magas Vladimir Djilas legutóbb a szerb élvonalban szereplő FK Jagodina együttesében szerepelt, az elmúlt két idényben ötven bajnokit játszott és 14 gólt szerzett. A csatár a Lokomotiv Szófiában is megfordult, pályára lépett három UEFA Kupa-mérkőzésen, ezeken egy gólt szerzett. (dvsc.hu)
Kecskemét: 1-2 védőt szeretne igazolni Tomiszlav Szivics, mert nem szeretné Némedit és Alempijevicset a védelemben szerepeltetni, illetve mert Gyagya vagy Balogh sérülése esetén nincs elegendő számú belső védője a KTE csapatának. (kesport.hu)
2010. december 9.:
Haladás: Lázok Jánost (Vasas), Goran Vujovicsot (Videoton), Halmosi Pétert (Hull City) és Nagy Gábort (jelenleg kölcsönben szerepel a Halinál) is leigazolta volna a szombathelyi klub, de már csak az utóbbi két játékos van "képben". (nyugat.hu)
REAC: Sallai Balázzsal közös megegyezéssel szerződést bontottak. (nb2.hu)
Honvéd: George F. Hemingway szerint valüszínűbb, hogy külföldről igazolnak.
Haladás: Rózsa Dánielt, a szombathelyiek kapusát a ciprusi Omonia Nicosia csapata figyeli. (sportandmedia.com)
Videoton: Lapértesülések szerint két portugál klub is érdeklődik Andre Alves iránt.
Paks: Továbbra sem igazol légióst a klub.
Vecsés: Genzwein Ferenc vezetőedző egy védőt, egy középpályást és egy befejező csatárt igazolna. (hajravecses.hu)
Pápa: Az érkező oldalon minimális lesz majd a névsor. Abwo távozása esetén egy mozgékony, gyors csatárt mindenféleképpen szeretnénk igazolni. Néhány játékostól elköszönünk, olyanoktól, akik nálunk nem tudtak a csapat közelébe kerülni, de máshol több lehetőséget kaphatnak majd és talán meg tudnak újulni - foglalta össze a téli terveket Véber György a klub honlapján.
2010. december 8.:
Újpest: Norvég lapok szerint a Brann Bergen a szerződésben rögzített 250 ezer eurós vételár felét, 125 ezer eurót fizetne csak Korcsmár Zsoltért a liláknak.
Honvéd: Újabb távozó Kispesten, Bojtor László is máshol folytatja. (honvedfc.hu)
Kecskemét: Gyagya Attila 2013-ig szerződést hosszabbított. (kesport.hu)
Honvéd: Debreceni András egy évvel meghosszabbította 2011. nyarán lejáró szerződését. (honvedfc.hu)
Debrecen: Dán kapus érkezett próbajátékra a DVSC-TEVA csapatához: a 28 éves, 192 centiméter Mads Toppel a másodosztályú Naestved együttesében védett, az elmúlt két évben 58 bajnokin állt a kapuban. Korábban az élvonalban szereplő Tromso gárdájában is megfordult. (dvsc.hu)
Paks: Lisztes Krisztiánnal közös megegyezéssel szerződést bontottak. (Digi Sport)
Pápa: David Abwo várhatóan távozik a Lombardtól, a lengyel Zaglebie Lubin megvásárolná a korábban már tesztelt, 24 éves nigériai támadót. (nb1.hu)
Videoton: A portugál Sporting CP és a francia bajnok Olympique Marseille is figyeli André Alvest (Nemzeti Sport)
2010. december 7.:
Honvéd: Gary Tavarsszal közös megegyezéssel, 2010. november 30-i hatállyal szerződést bontottak. (honvedfc.hu)
2010. december 6.:
Tatabánya: A klub a legutóbb Zalaegerszegen játszó Tóth Zoltánnal, valamint a Vecsés középpályásával, Ködöböcz Csabával erősítene. (nb2.hu)
Kecskemét: Nem lesz a lila-fehérek játékosa a Ferencvárostól távozó Igor Pisanjuk. Az MLSZ szabálya szerint ugyanis egy játékos egy idényen belül maximum két csapatban léphet pályára, a kanadai-ukrán csatárnak pedig a KTE-Ereco lenne a harmadik. (kesport.hu)
Békéscsaba: A két román légiós, Ionut Saracatu és Bogdan-Ionut Olteanu távozott a klubtól. (beol.hu)
DVSC-Újpest: Balajti Ádám megszerzése több klubnál is felmerült, Újpesten például.
2010. december 5.:
Szolnok: Debrecenből, Győrből és Fehérvárról is igazolna az újonc.
2010. december 4.:
Honvéd: Újra Supka Attila a vezetőedző.
2010. december 3.:
Haladás: Bár a szerdai, pápai Ligakupa-meccsen jó benyomást tett Aczél Zoltánra a próbajátékon szereplő Enescu, jelen állás szerint nem valószínû, hogy zöld-fehér szerelést húz a román focista. (haladas.vasnepe.hu)
MTK: Tischler Patrik 2014 nyaráig hosszabbított.
Újpest: A klubok alkudoznak Korcsmár ügyében jelenleg, a játékos igényein nem fog múlni Brannál maradás.
2010. december 2.:
FTC: A klub szerződést bontott Igor Pisanjukkal.
Pápa: A Haladás elleni Ligakupa-meccsen két román próbajátékos, Sancira Rares-Marin és Fertea Adrian-Dorin is pályára lépett. (lombardfcpapa.hu)
2010. december 1.:
Újpest: Azonnali hatállyal szerződést bontottak a brazil Jucemarral. A lilák azt követően döntöttek így, hogy a középpályásnak a szezon elején megkapott, ideiglenes sportorvosi engedélyét többszöri vizsgálatok után sem sikerült meghosszabbítania. (ujpestfc.hu)
Nyíregyháza: A Szpari kétéves szerződést kötött a kameruni válogatott Makadji Boukarral. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Honvéd: November 30-i hatállyal szerződést bontottak Pablo Coirával, Alfi Lacallével és Jovica Stokiccsal.
Honvéd: Zsolnai Róberttel, Fernando Cuerdával és Németh Gáborral szerződést bont a klub.
2010. november 29.:
Haladás: Szerződést bontott szerb légiósával, Nemanja Obriccsal a klub.
Diósgyőr: "Minden posztot szeretnénk megerősíteni. Az vinné előre a csapatot, ha a kapuban, védelemben, középpályán és a csatársorban is egészséges rivalizálás menne, a játékosoknak nagyon meg kellene harcolni a kezdőcsapatba kerülésért, mert ez jelenleg nem így van. Ez 4-5 érkezőt jelent, akik jelentősen meg tudnák kavarni az állóvizet. Magyarok, külföldiek, teljesen mindegy, egy a fő, hogy jó futballisták legyenek" – foglalta össze az erősítési terveket Benczés Miklós vezetőedző a dvtk.eu-nak.
2010. november 25.:
Diósgyőr: A korábban a Manchester Citynél is megfordult Vadon Dávid nem kell a DVTK-nak.
2010. november 24.:
Diósgyőr: A "Rooney"-nak becézett Roszel Róbert kontraktusa a télen lejár, amit a DVTK nem hosszabbít meg, Zsivoczky Norberttel pedig közös megegyezéssel bont szerződést az NB II-es klub.
Címkék
Kapcsolódó hírek
- A Fradi védőt igazolt és középpályást tesztel - hazai átigazolási hírek
- Durva eltiltás a Chelsea-nek: 2011-ig nem igazolhatnak játékost a londoniak
- Magyar átigazolások és átigazolási hírek - korábbi időszak
- Utánpótlás-válogatott kapust igazolt a Loki
- Sevcsenko visszatérhet a Dinamo Kijevhez - videó!





































Cheap uggboots
2011, heavy-bottomed pop rivet winter snow boots women's boots are a stylish design, Deep Purple Classic Cardy UGG Boots more prominent three-dimensional feeling generous, giving a good feeling, good cushioning to protect your feet better, surely, be assured to go the local . Leopard is a woman's pattern, is also on the snow boots to get a little cute feminine temperament. Black Classic Cardy UGG Boots Leopard to the absolute best combination is black. Yellow fabric PU scrub washing style comfort cool fashion style winter season, star Fan wearing snow boots effects comfortable place for beautiful snow leopard boots can be narrow-leg pants with a black or small black long skirt + tights, Oatmeal Classic Cardy UGG Boots absolutely no wrong.
http://www.uggbootslinesales.com/
He compensated nfl jerseys terrific cheap nfl jerseys curiosity for football jerseys the breakthrough in the nfl uniforms shoes designing.he stated "for the wholesale nfl jerseys dancing girls, shoes could possibly nfl throwback jerseys be nfl premier jersey probably patrick peterson black jersey the andy dalton jersey most kurt warner jersey important,the shoes not just comfortable, Clay Matthews Jeresy Green but in add-on steelers snapback quite beautiful, sexy, can allow peoplepay curiosity to these woman "he just the very simple notion then fascinating in made of huge heel shoes .in 1981, by his friend’s introduction, he worked as an appentice at Follies Bergeres, and at a comparable time he also systematically studied shoemaking modern advances at Charles Jourdan to raise their shortcomings on craft..With developing need in the merchandise american football jerseys at a worth a amazing offer much less high priced compared to genuine one,the necessitie for these Christian dallas cowboys
Louboutin replica boots has enhanced to some terrific extent.Christian Louboutin von miller jersey is regarded getting a native born Parisian.He liked creating varied sketch maps of shoes and cleveland jersey he started out to undertake exercise most appropriate after Charles Jourdan all through the seventies. detroit jersey Simple design pink and purple attire with red-colored shoulder along using a comparable very dallas jersey simple dark Christian Louboutin Green Bay Packers huge heeled shoes,yet lively temperament ladies. http://www.nflonweb.com
So purchase christian louboutin all kinds of shoes red bottom Shoes progressively turn into red sole shoes their consciousness red high heels and assortment red bottom pumps collectively with a habit .so for cheap red bottom pumps individuals red bottom heels who have cheap red sole shoes been this cheap red bottom shoes sort of pepole clou noeud 150 studded slingbacks then you Christian Louboutin Louis Python Sneakers definitely Christian Louboutin Bianca 140 must find Christian Louboutin Pigalle 100 out the Christian Louboutin Mens Flats franch christian louboutin fifi 100 well-known Christian Louboutin C'est Moi Ankle Boots customized Christian Louboutin Simplechristian louboutin sneakers Botta 100mm Suede Boots Black christian louboutin whose christian louboutin daf booty 160mm leopard marked the red-colored main christian louboutin sneakers is him shoes Christian Louboutin Harletty Boots has not alter Christian Louboutin Big Lips 120 Pumps offered that it's look concerning the market.chfistianlouboutin shoes have other qualities that really make them exceptionall to style followers: they are stylish ,the types are modern andadaptive toward one of the most latest christian louboutin flat spike sneakers style trends .i think no ladies doesn't need to appear to be the world's one of the most beautifull princess,they option about their cloth ,hairstyle and shoes and figure.when you are praise their decent figure they will vey happy,sometime they christian louboutin decollete 100 pumps black are option about figure much over their appearance.We ensure Christian Louboutin Pigalle 120 to provide our consumers one of the most beneficial Christian Christian Louboutin Mens Flats Louboutin shoes,and acceptable merchandising price as well as one of the most friendly customer service, we will make just about every endeavor to fulfill your all require. http://www.cheapredsoleshoes.org
hermes birkinbirkin bag
Köszönjük a friss infókat! :)